Az eredeti lengyel szöveg német fordítása alapján

Egy lengyelországi anya esettörténete (az agyi szint nincs dokumentálva)

A nyári szünet elején, júniusban, a négyéves fiam leesett a kőlépcsőn, és a jobb lábán a térd alatt elég mélyen megsérült a bőre. Ez egy mechanikus sérülés volt, amivel a Germanische Heilkunde nem foglalkozik.

Sajnos, mivel a gyerekek mindig szaladgálnak és koszosak lesznek a szünidő alatt, a seb nem akart begyógyulni, és egy piros gyűrű alakult ki a seb körül, amit én és a férjem vérmérgezés kezdetének értelmeztünk. Ráadásul két héttel korábban, miután nagyobbik fiunk elesett a biciklijével, egy elfertőződött sebbel (azt hittem, magától be fog gyógyulni) került kórházba, ahol maradnia kellett. Végül erős antibiotikumokkal kezelték, a seb kitisztítása és összevarrása pedig fájdalmas volt. Így már érzékenyek voltunk minden sebre és fertőzésre, miután júniusban kudarcot vallottak a természetes gyógyulásra tett kísérleteink.

Így amikor a 4 éves kisfiúnk sebén valami „rendellenes" alakult ki, a férjem (aki nem ismeri a Germanische Heilkunde-t) úgy döntött, hogy megtisztítja a sebet. A kórházi kezelésből származó, hagyományos orvoslási szerek seregével ellátva a négyéves gyermeket a kezelésre kényszerítette, és azt mondta:

„Látod, piszkos, csúnya a sebed, el kell űznünk a baktériumokat, különben fertőzést okoznak, és a seb csúnyán fog kinézni, és kórházba kell menned. De ha kitisztítjuk, szép lesz, és nem fertőződik el."

A gyerek sírt, mert félt a fájdalmas kitisztítástól. Félreálltam, és nem tiltakoztam, csak bíztattam a gyereket azzal, hogy ezt muszáj megcsinálni és hamarosan vége lesz. A seb kitisztítása egy DHS (Dirk-Hamer-szindróma) volt a fiunk számára.

Valószínűleg a kisagy által irányított, ősi mezodermális irharéteg „támadás- és bemocskoltság" konfliktusát élte át akkor.

Nem zárható ki, hogy a kezeléseink egy következő DHS-t is kiváltottak: „nem akarom, hogy megérintsenek", „ne érj hozzám", azaz a bőr ektodermális részének, a felhámnak az elválasztás-konfliktusát.

A kezelés után alig egy héttel észrevettem egy kis fehér golyót a felhámon (az epidermiszen), mélyen a bőrben egy csomóval együtt. Másnap egy folyadékkal teli hólyag képződött, majd a hólyag kipukkadt. Több ilyen bőrelváltozásra is volt példa. Ezek aprók voltak, így nem aggódtam, de elkezdtem gondolkodni azon, hogy honnan származhatnak, és kezdetben himlőre gyanakodtam.

A hét folyamán a bőrelváltozások nem gyógyultak, sőt, elkezdtek gennyesedni, és újak jelentek meg. A jobb lábfejen is megjelent egy kis gennyes pattanás (június 29.-ei fotó). Ami a lábfejen kialakult az nagyon feltűnő volt és egyben nagyon aggasztó is számomra. Két nap alatt egy nagyon nagy, sötétkék, folyadékkal teli hólyag nőtt oda, és az egész lábfej feldagadt...

Bár már a konfliktus és a szövet természetét kitaláltam, nem bírtam elviselni, és bementem a kórházba. Ott az orvos adott nekem egy antibiotikumos spray-t, és azt javasolta, hogy tegyek rá nagy útifűleveleket és figyeljem meg, ha valami nyugtalanító történik, menjek vissza. Az orvos súlyos dörzsölés hatására kialakult vérhólyagot diagnosztizált, amely a cipő levétele után alakul ki. Ez nem volt igaz, mert a gyermek nem cipőt viselt, hanem szandált, amely már régi és kitaposott volt.

Tudtam, hogy egyedül vagyok¹ ezzel a problémával (megjegyzés: az esettörténet szerzője az egyetlen a családban, aki ismeri a Germanische Heilkunde-t, mert az orvos nem tudott meggyőzni az okról. Arra is felhívta a figyelmemet, hogy a többi bőrelváltozás is rejtélyes, és hogy hagyjam a gyermeket a kórházban kivizsgálásra. Mivel azonban tudtam, hogy ez egy megoldási (vagotóniás) fázis, megígértem, hogy egyelőre otthon próbálkozunk, és majd jelentkezem nála.

A harmadik napon az éjszaka folyamán a hólyag felszakadt, és vizes folyadék és genny jött ki belőle. A folyadék sárga volt, és bár nem nagyon, de büdös is volt. A gyermek nem tudott járni, ami egy 4 éves számára rémálom.

A fájdalom azonban arra kényszerítette, hogy engedelmesen feküdjön – egyszer sem próbált megmozdulni (július 1-i kép).

Attól a pillanattól kezdve egy tapasztalt idős asszony által meggyőzve reggel és este szappanos vízben áztattam ezt a lábat, és éjszakára a sebet a nagy útifűlevelekkel borogattam. Elkezdtem az interneten is böngészni, hogy megtudjam, hogyan lehet begyógyítani a nagy sebeket. A következő három napban Sosztakovszkij balzsamot használtam - egy gyantafajta, amely lezárja a sebet, és lehetővé teszi annak gyógyulását azáltal, hogy nedves környezetet teremt a balzsam alatt.

Ez egy tüneti kezelés volt (a fizikai aspektus). A lélek szempontjából pedig minden nap örültünk a bőr változásának, és azt mondtuk: „nézd, milyen szép már - látod, szépen eltűnik".

A többi családtagot pedig arra instruáltam, hogy ne ijesszük meg a gyermeket. Elismerem, hogy a nagymama jobb volt ebben, mint én.

A balzsam használata nem javított a helyzeten, mivel a seb továbbra is gennyes volt, ami lehet, hogy jó, de nekem nem volt az, és nem lett vége. Tehetetlenül mentem az orvosi rendelőbe, ami vidéken volt.

Ott tapasztalt nővérek nyugtattak meg, mondván, adjak az egésznek még időt - mivel az idő begyógyítja a sebeket, és amint a gyermek láza emelkedik, vagy a lába kivörösödik, még mindig bemehetünk a kórházba. Így volt egy B tervem. Meséltek nekem továbbá egy hidrogél kötszerről is. Azonnal vettem egy ilyet a gyógyszertárban.

A negyedik napon a duzzanat csökkent. A gyermekem jobban érezte magát, és fel akart kelni és sétálni. Ennek a hidrogélnek köszönhetően képes volt felállni. Nem az adott terméket akarom túlságosan reklámozni, de ez a gél tényleg sokat segített nekünk. Először is, a terület folyamatosan nedves volt, és megtisztult a váladéktól és a gennytől, másodszor, 72 órán keresztül nem kell cserélni stb., harmadszor, felkentem az aquagélt, és kötszerrel betekertem, és a gyermek képes volt normálisan járni anélkül, hogy a területet beszennyeződött volna, és anélkül, hogy a kötés cseréjekor a seb feltépődött volna. 

72 óra elteltével erős javulás volt tapasztalható, és a rá következő 3. napon már nem csináltunk több kötést, mert a szövetek megújulása már befejeződött. Egyfajta kéreg képződött, de ha valaki tudja, hogy ez nem rossz, akkor minden rendben van. Egy hét múlva már csak piros foltok voltak a lábán, amelyek most, hat hónap elteltével szinte láthatatlanok. A lábfején és a bal lábán a térd alatt lévő sebek valószínűleg enyhe heget fognak hagyni.

Úgy tűnik, hogy a szövetek ezeken a helyeken nem regenerálódtak teljesen². Talán amiatt, mert háromszor antibiotikummal fújtam le ezeket, anélkül, hogy esélyt adtam volna a baktériumoknak..... Itt láthatóak az ÉBK teljes szakaszának fotói.

Ez a történet tanulság számomra. Nem ez az első alkalom, hogy rájöttem, hogy a gyerekekhez a gyerekek nyelvén kell beszélni. Ha kicsit másképp közelítettük volna meg a sebtisztítást- talán játékosabban, nem komolyan, félelemkeltés nélkül, talán elkerülhettük volna a DHS-t a gyerekben. A gyermek a szívével gondolkodik, és az érzések vezérlik, nem pedig az ész. Számára a mi félelmünk az ő félelme, a mi nevetésünk az ő öröme.

Most sok támogatást és ölelést kap tőlünk, és ügyelek arra, hogy a gyerekeket ne ijesszem meg, még szórakozásból sem, és a mindennapokban mindig igyekszem a bántó helyzeteket lehetőség szerint hatástalanítani.

1 - A kisfiú édesanyjára nagy nyomás nehezedett, mert a gyermek apja, aki nem ismeri a Germanische Heilkunde-t, elvárta feleségétől, hogy a „rossz" tünetekre való tekintettel csináljon „valami tradicionális orvoslási” beavatkozást. Nem várhatott férjétől olyan támogatást, amely megfelelt volna a Germanische Heilkunde-nak. Minden döntést egyedül kellett meghoznia, és ezáltal azt az érzést kelteni a férjében, hogy a szükséges orvosi intézkedéseket megteszi.

Ezért emlékeztetnek tettei inkább egy szlalomfutásra... egy kis orvos, egy kis természetgyógyászat... egy kis Germanische Heilkunde...

Arról, hogy mennyire fontos, hogy mindkét szülő rendelkezzen a Germanische Heilkunde ismereteivel, a „Germanische terapeuták - veszélyes megtévesztés" című videóban beszélünk.

2 - A természet a biológiai folyamatokhoz szükséges időt veszi igénybe... Óvatosan kell kezelni a következő kijelentést:

„Úgy tűnik, hogy a szövetek ezeken a helyeken nem regenerálódtak teljesen". 

Talán a szervezetnek több időre van szüksége a regenerálódásra, mint amennyit az esettörténet szerzője „meghatározott"...