Bevezetés a GERMANISCHE HEILKUNDE®-ba

Dr. med. Ryke Geerd Hamer

A sínek
a DHS-sel kapcsolatos konfliktus kiegészítő aspektusai

A biológiában törvények uralkodnak, amelyeket nem tudunk megérteni, amióta hozzászoktunk a „pszichológiai módon” való
gondolkodáshoz, de bio-logikus gondolkodásmóddal minden további nélkül megérthetünk.

Ehhez a biológiai gondolkodásmódhoz tartozik a konfliktussínek megértése. A mai, a civilizáció által eltorzított „síngondolkodást” szinte
„betegesnek” ítéljük, ekkor – legyőzendő – allergiáról beszélünk, pl. szénanátháról, asztmáról, neurodermatitiszről, pszoriázisról, és ezek
testi tüneteikkel együtt különböző konfliktusokat jelölnek.

Tehát meglehetős zűrzavar uralkodik, amelyben valamiféle rendet kell teremtenünk.

A sínekre korábban a Germanische Heilkunde-ban érdekes, nem jelentéktelen, de nem központi folyamatokként tekintettünk, ez azonban
megváltozott, amióta fény derült arra, hogy milyen elemi és központi szereppel rendelkezik a DHS.

Ha egy egyén a DHS következtében biológiai konfliktust szenved el, akkor a DHS becsapódásának pillanatában a konfliktuson kívül bizonyos
kísérő körülmények is beprogramozásra kerülnek. Az egyén ekkor minden apróságot pillanatfelvételként rögzít: hangokat, illatokat, érzékeléseket, ízeket, embereket, állatokat és helyeket és ezeket a felvételeket gyakorlatilag egész életében megőrzi. Ha később ezek bármelyikével találkozik, akkor a teljes konfliktus ún. recidívaként tér vissza.

Ezek a DHS-t kísérő körülmények a DHS-sín mellett futó ún. mellékvágányok, amelyeket a DHS becsapódása pillanatában elraktározunk. Egyidejűleg 5-6 kísérő sín is társulhat egy konfliktushelyzethez, ezért teljesen lényegtelen, hogy később ezeknek a kísérő síneknek adunk vagy
nem adunk „pszichológiai” jelentőséget, mert azok egyszerűen be vannak programozva.

Fontos tudatosítanunk, hogy egy ilyen mellékvágányról minden esetben a tulajdonképpeni sínre „futhatunk”. Természetesen minden mellékvágány különleges, a DHS-sel összefüggő, kiegészítő konfliktusaspektussal, Hameri Góccal rendelkezik, emellett az érintett szerven
elváltozást érhetünk tetten.

1.példa:
Egy fiatalasszony anya/gyermek „aggodalom-konfliktust” (mellrák) szenved el – az apasági vizsgálat miatt elvégzett – amniocentézis miatt.
Retteg attól, hogy a vizsgálat kárt tehet a magzatban. Ezután az apasági procedúra ezen a sínen fut, pedig a gyermek már egészségesen világra jött. Minden alkalommal, amikor a páciens levelet kapott az ügyvédjétől vagy a bíróságtól, az anya erre a sínre került, és a mellrák kiújult.

A DHS tehát nem csupán az akut, villámcsapásszerű, drámai erejű konfliktust foglalja magában, hanem a konfliktus tartalmát is, amely
meghatározza a Hameri Góc elhelyezkedését az agyban és a rákos megbetegedés, nekrózis helyét vagy a funkcióváltozást a szerven.
Mint láthatjuk, a DHS másodpercében még más is történhet: Épp ebben a másodpercben kerülnek lefektetésre a jövőben a DHS-sel
folyamatosan együtt jelenlévő sínek, amelyeken majd az adott Értelmes Biológiai Különprogram minden esetben újra elindul.

2. példa:
Régebben az első szerelmi légyottra majdnem mindig a szénakazalban került sor. Gyakran ez az együttlét bonyodalmakhoz, vagy kisebb
katasztrófákhoz vezetett. Ha egy ilyen sokkoló esemény DHS-ként csapódott be, az egyén legtöbbször a széna illatát is elraktározta, így ha
ezt az eset után bármikor megérezte, újra „sínre került”.

Az illető ekkor első alkalommal az „itt nekem valami bűzlik” biológiai konfliktusát szenvedi el, amely az orrnyálkahártya konfliktusa.
Recidívák esetében, amelyeket a megoldási fázisban allergiának nevezzük, „szénanátha” tünetei jelentkeznek, ekkor beszélünk
„szénaallergiáról”.

A szénanátha (széna nélkül) akkor is kiújulhatna, ha az akkori szereplők intim együttlét során hasonlóan konfliktusos helyzetbe
kerülnének, ami emlékeztetné őket az akkori sokként átélt állapotra. A szénában történteket nem feltétlenül élik át mindketten
katasztrófaként, gyakran csak egyikőjük szenved el DHS-t.

A szénanátha – ami minden esetben egy rövid konfliktuskiújulás gyógyulási fázisa – nem feltétlenül csak akkor ütheti fel a fejét, amikor
pollen van a levegőben, hanem akkor is, amikor az egyén a televízióban lát valami hasonlót (pl. kaszálás). Ha például annak idején a női fél „szexuális konfliktust” élt át – és melléksínként elraktározta a széna illatát –, akkor „szexuális konfliktusának” kiújulása esetén méhnyakdaganat (karcinóma) alakulhat ki nála. Tehát ha ezután bármikor vidéken tölti a szabadságát, meglepődve tapasztalhatja, hogy kimarad a havi vérzése, feltéve, ha jobbkezes és nem szed fogamzásgátló tablettát. A konfliktusrecidíva legtöbbször gyorsan megoldódik, amint a páciens hazautazik, és már semmi nem emlékezteti a történtekre. Isten óvja azonban attól, hogy nőgyógyászhoz forduljon, aki ekkor kezdeti stádiumban lévő
méhnyakrákot állapít meg… 

A konfliktus-aktív, birtokzónás kísérősínek gyökeresen megváltozhatnak, ha módosul a hormonális állapot (műtét, menopauza stb.).

3. példa
Egy jobbkezes páciens, akinek 14 éves korában jött meg a havi vérzése, 9 évesen „szexuális konfliktust” szenvedett el, mert a nagyapja
a szeme láttára vetkőzött le. Iskolaváltás miatt 14 évesen élte át 2. („birtokvesztés-) konfliktusát”. A 14 éves lány az érzelmi fejlődésének
ezen szintjén sínen maradt és enyhén depresszív állapotok jelentek meg nála. 30 éves korában a menstruációja endometriózis miatti gyógyszeres kezelés hatására fél évig kimaradt, átmenetileg hímneművé alakult át. És ekkor valami érdekes történt: Jobbkezes nőként csak
2. „birtokvesztés-konfliktusát” oldhatta volna meg, de „férfiként” csak 2. konfliktusként szenvedhette volna el „szexuális konfliktusát”, és ezt –
egy tüdőembólia árán - meg is oldotta. Hiszen egy férfi számára egy magamutogató férfi nem jelent konfliktust. Ettől kezdve tudott átélni
hüvelyi orgazmust. Az ezt követő időszakban vagy szedett fogamzásgátlót, vagy nem, és ha enyhe tüdőembóliája lett, képes volt a hüvelyi orgazmusra. A természetben eredetileg segítségül szolgál számunkra az a különlegesség, hogy minden „fősín-konfliktusrecidíváról” azonnal rákerülhetünk egyes, sőt akár az összes „melléksínre”, és ugyanígy mindegyik melléksínről rákapcsolódhatunk a fősínre vagy egyik-másik vagy akár az összes mellékvágányra. Minden melléksínhez tartozik egy konkrét konfliktusaspektus, egy önálló Hameri Góc az agyban és egy rá vonatkozó szervi elváltozás. 

Hogy a DHS-sel kapcsolatban milyen kiegészítő aspektusok rögzültek, azt csak maga a páciens árulhatja el, mert ő tudja, hogy a DHS
pillanatában pontosan mit érzett (= sínek). Ha tehát a DHS nyomára bukkantunk a becsapódásakor vele együtt rezgő sínjeivel együtt, akkor türelmesen kell elmagyarázni a betegnek, hogy félelem helyett örömmel fogadja annak kiújulását. Mindezt annak tudatában kell tennie, hogy az eredeti konfliktus megoldása még várat magára. 

Előfordul, hogy a konfliktus egyetlen komponensből áll, amely elegendő a teljes konfliktus kiújulásához. Az értelmünknek meggyűlik a baja az efféle recidívákkal, csak intuitív módon érthetjük meg és kerülhetjük el őket, mert elsiklanak intellektuális megértésünk mellett. Az, amit mi, emberek – tapasztalatainkból tanulva - talán csak a harmadik alkalom után csinálunk helyesen, az állatok már az első alkalom után felismerik!
Példa: 2 boxer egy szállítóautóban, félig nyitott ablaknál vártak a gazdájukra. Soha nem ugrottak még ki az ablakon, de aznap hirtelen egy másik, ugató boxer jelent meg, akit el akartak üldözni. A 4 éves boxerlány gond nélkül kiugrott, azonban 6 éves, kissé pocakos társa fennakadt a kocsi ablakán, amikor követni akarta, átbillent, és a fenekére esett. Az esés következtében eltört a medencecsontja, 3 hónapig lábadozott. Ettől a naptól kezdve még a legcsábítóbb ínyencfalatokkal sem sikerült rávenni arra, hogy megközelítse a szállítókocsit. Elment az ajtóig, majd határozottan visszafordult: „Kedves gazdim, szeretném ugyan megkapni azt a falat kolbászt, de abba a szállítókocsiba én be nem szállok még egyszer, mert ha kiesem…”

Miközben korábban az állt a középpontban, hogy a zavaró, bosszantó, akár akadályozó tüneteket különböző trükkökkel megszüntessük, ezek a
tünetek kevésbé zavaróak, ha megértettük, és megtanultuk besorolni ezeket. 

Amióta a Germanische Heilkunde-ban ismerjük az 5. természettörvényt, tudatában vagyunk annak, hogy kiemelt figyelmet kell szentelni a síneknek vagy az ún. „allergiáknak”. Hiszen ezek a sínek, amelyek eddig zavaróak, bosszantóak voltak vagy akadályt jelentettek, valójában értelmes biológiai figyelmeztető jelzések: Légy óvatos, egy ilyen helyzetben egyszer már volt egy DHS-ed! 

Ezzel egyidejűleg azonban semmiképpen nem szabad majd a sínekre „vadászni”, hiszen ez csak elbizonytalanítaná a pácienst, amíg nem ismeri
a Germanische Heilkunde-t. Ekkor még nincs tudatában, hogy mindössze egy emlékezet-támaszról van szó, amelyeknek semmi köze a
rosszindulathoz vagy a pszichológiához, mindhárom (lélek–agy–szerv) szinten pusztán biológiai alapokkal rendelkeznek. Ezekkel együtt élve
minden további nélkül boldogan szép kort élhetünk meg. 

Bevallom, hogy nem könnyű átadni ezeket az ismereteket. Azon betegek esetében, akik nem akarják, vagy nem tudják megérteni a Germanische Heilkunde-t, ez néha hiábavaló fáradozás. Ezért a gondolkodás új dimenziójával kell megismerkednünk, az intuitív, biológiai, asszociatív felfogással.

A biológiai konfliktusok visszarántanak minket a rideg valóságba, ami különösen egyértelmű módon nyilvánul meg az állatvilágban. De
alapjában véve nálunk, embereknél biológiai szempontból ilyenkor valójában mindig életről és halálról van szó.

 

Copyright by Dr. med. Ryke Geerd Hamer