Gyógyszerek és hatásaik
allopatikus - homeopátiás – alternatív

Rövid információ - Dr. med. Ryke Geerd Hamer

A gyógyszerek valószínűleg a modern orvoslás vagy az annak hitt gyógymódok vívmányait szimbolizálják. Sok páciens napi 10, sőt 20 különféle gyógyszert kap mindenfélére. "Nem is igazi orvos az, aki nem ír fel gyógyszert. Minél drágább a gyógyszer, annál inkább hatnia kell."
Mindez csak blöff!

Butaság azt hinni, hogy a gyógyszereknek lokális hatásuk van, és hogy semmi közük az agyhoz! Gyakorlatilag egyetlen gyógyszer sem hat közvetlenül a szervre, hacsak el nem tekintünk a bél helyi reakciójától akkor, ha szájon át mérget vagy gyógyszert szedünk. Az összes többi gyógyszer az agyra hat, és "effektusuk" gyakorlatilag olyan hatás, melyet az agy, illetve különböző részeinek mérgezése okoz, és szervi szinten jelenik meg.

Ha a tiszta kábítószerektől, narkotikumoktól és nyugtatóktól (trankvillánsoktól) eltekintünk, úgy a gyógyszereknek két nagy csoportjuk marad:

- melyek felerősítik a stresszt - sympathicotoniás,
- melyek a pihenő- vagy gyógyulási fázist támogatják - vagotoniás.

Az első csoportba tartozik az adrenalin és a noradrenalin, a cortison és a hydrocortison, valamint egyéb különböző gyógyszerek, mint a koffein, a tein, a penicillin, a digitalis. Alapjában véve mindegyik alkalmazható, ha a vagotonia hatását csökkenteni akarjuk, és általa az agyi ödémát is szeretnénk lejjebb húzni, ez tulajdonképpen jó, de túlzott adagolásban komplikációkhoz vezet.

A második csoporthoz tartozik az összes nyugtató- és görcsoldó szer, melyek a vagotoniát felerősítik, vagy a sympathicotoniát enyhítik. Abban térnek el egymástól, hogy az agyra mindegyik különbözően hat. A penicillin például egy sympathicotoniás citosztatikum. A baktériumokra gyakorolt eredmény elenyésző és elhanyagolható a fehérállomány ödémájára gyakorolt hatásával szemben. Ezért lehet bevetni a penicillint a fehérállományi ödéma csökkentésére az MK-fázisban, ugyanakkor az agy többi részében sokkal gyengébben hat, mint a cortison.

A penicillin és a többi ún. antibiotikum felfedezésének értékét azonban nem szabad lebecsülni.

Csakhogy ez a felfedezés teljesen más, rossz feltételezés és elképzelés alapján történt. Azt hitték, hogy a baktériumok bomlástermékei toxikus hatásúak, és hogy azok okozzák a lázat. Kövertkezésképpen csak a gonosz baktériumokat kell kiirtani a rossz toxinok elkerülése érdekében. Ez volt a tévedés!

Ilyen behatásoknál természetesen a baktériumok is kárt szenvednek, ezek a mi szorgalmas barátaink, melyek átmenetileg szabadságot kapnak. Őket egy későbbi időpontra kötelezték – kevésbé drámai lefolyású – munkára. Persze fel kell tennünk magunknak azt a kérdést, hogy egyáltalán mennyire értelmes dolog az, ha a természetben egy értelmes gyógyulási folyamatot terápiának vetjük alá.

A Germán Gyógytudomány orvosa ezért nem gyógyszerellenes, ha abból indul ki, hogy az anyatermészetben leginkább már optimalizált folyamatok zajlanak, így a legtöbb esetben szükségtelenek a támogató gyógyszeres terápiák.

Rövid konfliktus-időtartam és csekélyebb konfliktustömeg felhalmozódása esetén általában amúgy sem várható a megoldási fázisban különösebb komplikáció. Egyébként a természetben előfordul halállal végződő eset, de az orvosi etika kötelez minket az ilyen esetek különleges odafigyelésére. Ennek ellenére a jövőben is el fogunk veszíteni néhány beteget. Jelen pillanatban annyi az előnyünk, hogy már jó előre tudjuk, mi várható.

Semmi hasznot nem hozott számunkra az, hogy a pneumonia gyakoriságát csökkentettük azáltal, hogy a pneumoniát (= tüdőgyulladás) most bronchialis carcinomának hívjuk, mert a betegek az átcímkézés ellenére is belehalnak. Ha azonban a pneumoniánál (= a hörgő/bronchialis fekélyesedési folyamatát követő megoldási fázis) tudjuk azt, hogy a konfliktus csak 3 hónapig tartott, tudjuk azt is, hogy a pneumoniás lízis (epileptoid krízis) gyógyszeres kezelés nélkül sem végződik halállal.

Ha a konfliktus azonban kilenc, vagy annál is több hónapig tartott, tudja a GNM-es orvos, hogy ebben az esetben a pneumonia epileptoid krízise (tüdőgyulladás) élet-halál kérdése lesz, ha nem avatkozik közbe. Ilyenkor már korábban adjuk a sympathicotoniás szert, és párhuzamosan cortisont nagy mennyiségben – ami eddig nem volt szokás –, méghozzá közvetlenül az epileptoid krízisben, hogy azt a kritikus pontot, ami mindig az epileptoid krízisben következik be, túlélje a beteg.

Ebből logikusan következik az, ha egy új DHS vagy recidíva (konfliktuskiújulás) bekövetkezik, tehát ha a páciens újra sympathicotoniába kerül, a cortison azonnal kontraindikált. A cortisont viszont nem szabad egyszerre abbahagyni, adagolását néhány nap alatt vagy héten keresztül fokozatosan kell csökkenteni. Ha a páciens ugyanis tovább szedi a cortisont, az felerősíti a konfliktus, vagyis növeli a konfliktusintenzitást.

Hiba lenne a betegnek nyugtatószert adni, mert mindenfajta nyugtatószer elhomályosítja a képet, és fennál az a veszély, hogy egy akut, aktív konfliktusból szubakut (kevésbé heves lefolyású), fennakadt konfliktus lesz. Emiatt a beteg a következő konfliktus miatt skizofrén konstellációba kerülhet.

Ha például egy betegnél angina pectoris tünetek lépnek fel, azt mondják: „Igen, bétablokkolót kell kapnia, nyugtatót kell kapnia, hogy elmúljon az angina pectorisa." Valójában a természet ezeket a tüneteket azért teremtette, hogy a konfliktust („birtokvesztés-konfliktus"-t) megoldjuk, nem pedig azért, hogy akármilyen orvos vagy alternatív gyógyász megdolgozza a tünetet, vagyis eltüntesse. Minél inkább körbeorvosoljuk ugyanis a tüneteket, annál kevésbé kényszerül a beteg arra, hogy konfliktusát egyáltalán megoldja. Arról nem is beszélve, hogy megszűnik a konfliktussal kapcsolatos ösztönös érzése. Ehelyett normális esetben inkább segítséget kellene nyújtani számára konfliktusának megoldásában – ilyenkor átmenetileg szintén elmúlik az angina pectorisa – ha szed gyógyszert, ha nem. Épp ez a butaság, hogy mindig azt gondoljuk, tünetileg kell munkálkodnunk a betegen, nem pedig az okokat megkeresni.

Ezenkívül a betegen nem segítünk, sőt ellenkezőleg, még veszélyes is, mert ha a páciens „birtokvesztés-konfliktus"-a később valamilyen körülmények között mégis spontán megoldódik, de a konfliktus több, mint kilenc hónapig tartott, a páciens meg is hal az epileptoid krízisben szívinfarktus folytán. Alapvetően körültekintően mérlegelnünk kell, hogy ezt a „birtokvesztés-konfliktus"-t egyáltalán feloldjuk-e, vagy hogy talán értelmesebb lenne életünk végéig megoldatlanul hagyni, mint ahogyan teszik ezt az állatok is ösztönösen (másodfarkas), vagyis hogy a „birtokvesztés-konfliktus"-t csak alacsonyabb szintre transzformáljuk.

Szintén magától értetődő, hogy abban a fázisban, melyben a különböző szervi paraméterek alapjaiban különböznek a másiktól, vagyis egymásnak pont ellentétesek, ugyanaz a gyógyszer nem „segíthet". Fel kell tennünk magunknak általában a kérdést: „Melyik fázisban segít egy bizonyos gyógyszer kérem szépen? A konfliktus-aktív, vagy a vagotoniás, megoldási fázisban?

Ezt eddig még soha egyetlen gyógyszernél sem vették figyelembe. A dolog természetesen még inkább komplikálódik, ha egyszerre több, ráadásul különböző fázisú biológiai konfliktus zajlik.

Például a köszvénynél (aktív vesegyűjtőcsatorna-karcinómánál, vagyis egy „egzisztencia/lét-konfliktus"-nál, ill. „menekültség-konfliktus"-nál), vagy a leukémiánál („önleértékelés-konfliktus" megoldási fázisában) vagy pedig a bulimiánál (két aktív konfliktus kombinációjánál = alacsony vércukorszint és gyomorfekély egy időben) – nos, melyik gyógyszer, golyócska, cseppecske vagy porocska segít vajon és hogyan, hol és miben segít? Talán sikerül éppen hogy egyik vagy másik tünetet eltüntetni, de egy valódi gyógyszeres hatásról, esetleg gyógyulásról szó sem lehet.

Hasonlóan a művileg gyógyszerekkel csökkenthető magas vérnyomásnál: a biológiai értelem az, hogy a „folyadék-konfiktus" esetében például a konfliktus-aktív fázisban a nekrózis miatt keletkezett lyukacsos szövetet a magasabb vérnyomással funkcionálisan kompenzálja, hogy elegendő vizelet és karbamid kerülhessen kiválasztásra. De egészen addig, amíg a konfliktus aktív, a vérnyomás magas marad. Csak a konfliktus megoldása és a megoldási fázisban ciszták képződése által megy vissza magától a vérnyomás a kornak megfelelő értékre, még ha hosszú ideig tartott is a konfliktus – és mindez gyógyszerek nélkül.

Fontos kideríteni minden megoldási fázisnál, hogy a tünetek a tökéletes kigyógyulástól, vagy egy újabb recidívától (konfliktus visszatérése) tűntek-e el, mert a recidíva a javulás látszatát kelti. Jogosulatlan szimptomatikus eredményként könyveltük el az ilyen megoldási fázisokban alkalmazott sejtmérgező álterápiákat (kemoterápia), mialatt teljesen értelmetlenül leállították a gyógyulás értelmes tüneteit, tudván, hogy ezzel a szervezetet súlyos mérgezésnek vetik alá.

Az összes ún. alternatív módszer egyben azonban megegyezik a tünetmedicinával, mégpedig abban, hogy állítólag minden szer szimptomatikusan hat. Mindegy, hogy homepátiás vagy allopátiás adagolását (sok vagy kevés anyag felhasználása), müzlit, fagyöngyöt, oxigént, makrobiotikát, Bach-virágot vagy egyebet ajánlanak. Valójában csak egyetlen dolog hat, az pedig az agyon keresztül, és ezt a tényt elhanyagolják.

Afféle érvelések, mint: „Hamer úr, Ön a lelket nem is tudja mérni!", vagy pedig: „Mi kifogása van a Bach-virágok ellen, hisz azok is a lelken keresztül gyakorolnak hatást az emberre!". Erre csak azt tudom mondani: „Dehogynem tudom mérni a lelket. Hisz látom, hogy az ember egy bizonyos konfliktusa, ami ugye egy lelki folyamat, az agynak egy bizonyos részén egy megfelelő góc, a szerven pedig egy annak megfelelő elváltozás formájában jelenik meg. Ezzel a lelket meghatároztuk, ill. behatároltuk. Nem szükséges tehát a lelket mennyiségileg mérni, létét viszont így természettudományosan be tudom bizonyítani.

Természetesen létezik ún. placebo effektus is. Csak azáltal, hogy egy páciensnek „jól eladjuk" a gyógyszert, már 80%-os hatást érhetünk el. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az anyag ilyenkor valahogy hat, hanem csak azt, hogy az emberek hisznek benne. Ugyanolyan hatása lesz annak, ha valaki jó szívből jót tesz a beteggel, mindegy, hogy a folyamatot hogy nevezzük el.

Tévedésünk mindig a gyógyszeradásba vetett hitünkön alapult, azt hittük, valamit mindig tennünk kell, pl. gyógyszereket adni, mindegy hogy nagy mennyiséget vagy csak egy molekulányit. Láthatjuk viszont, hogy a beteg állatok 80-90%-a spontán meggyógyul – mindenféle gyógyszer nélkül.

Ezen túl engedtessék meg az a kérdés, hogy milyen módon lehet egy akármilyen szerrel megoldani egy konfliktust, ha – mint ahogy mára már tudható – az a legfontosabb kritérium. Hogy lehetne egyáltalán akármilyen szerrel természetes értelmes különprogramot gyártani? Ha erre képesek lennénk, nosza ide azokkal a szerekkel. De hát nem vagyunk erre képesek, ilyen szerek nem léteznek. Bizonyos anyagoknak tehát lehet esetleg a megoldási fázisban támogató hatása (enyhülés), mint pl. a köhögéscsillapító szirup, de soha sincs az eddigi értelemben vett gyógyhatása, mert hisz a megoldási fázist a konfliktusmegoldás már beindította.

A Germán Gyógytudomány (régebbi nevén: Germán új medicina) nem egy résztudományág, mely pl. csak a konfliktusmegoldásra korlátozódik és a komplikációs eseteket egy másik résztudományághoz továbbítja, hanem ez egy átfogó orvostudomány, melynek a betegséglefolyás minden lépését pszichikai, agyi és szervi szinten figyelemmel kell kísérnie.

A Germán Gyógytudomány orvosának továbbá egy mindenre kiterjedő, egyetemes tudású, emberileg gyógyászatkriminalisztikai szakképzettséggel kell rendelkeznie. A gyógyszerek adása ugyanis a jövőben a terápia legkisebb részét fogja képezni, a hangsúlyt inkább a biológiai konfliktus megértésére helyezzük és arra, hogy a beteg megtanulja megérteni a biológiai konfliktusának okát. Orvosával közösen felkutatják a legjobb lehetőséget arra, hogy kikeveredjen ebből a konfliktusból, ill. hogy a jövőben ne keveredjen vissza ugyanebbe a helyzetbe. Természetesen egy ilyen orvos felhasználná az összes hasznos lehetőséget, ha kell gyógyszeres és sebészi beavatkozást is alkalmazna, de csak, ha szükséges – például ha ezáltal a természetes gyógyulási folyamat során fellépő esetleges komplikációk elkerülhetőkké válnának, és feltéve, hogy ugyanezeket a terápiákat saját magán is alkalmazná.

A Germán Gyógytudomány önmagában komplett, egyedül 5 biológiai természettörvényen alapul – egyetlen hipotézis nélkül, és 1988. szeptember 8/9-én a szlovákiai Nagyszombati Egyetemen (Trnava) igazolták helyességét, melyet 1998. szeptember 11-én hitelesítettek. Ha valamit át akarnánk venni a nyugati orvostudományból, annak összhangban kellene állnia a Germán Gyógytudomány öt természettörvényével.

Amíg azonban emberek még mindig azt hiszik, hogy például gyógyszerekkel erősíthetjük az immunrendszerünket, akkor csak azt mondhatom, hogy ők a Germán Gyógytudományt nem értették meg.

Mind az eddigi nyugati orvostudományban, mind az alternatív gyógyászatban a dolgozók „sikereket" könyvelnek el. Azt gondolták, hogy a gyógyszerek minél pontosabb kiválasztása biztosítja a sikert, ám a sikereket nem az orvosok, természetgyógyászok vagy egyéb terapeuták érdemlik meg, hanem elsősorban maguk a betegek. A sikertelenséget ők is ugyanúgy beprogramozzák saját maguknak, mert ahogy a siker, úgy a sikertelenség is kényszerűen mindig a Germán Gyógytudomány öt természettörvénye szerint megy végbe.

Copyright by Dr. med. Ryke Geerd Hamer