Fájdalmak - különböző fázisokban

Rövid összefoglaló

A fájdalom egy különösen nehéz fejezet.

Különböző fájdalomminőségek léteznek. Érzékelünk fájdalmat a konfliktus-aktív fázisban, mint például az angina pectoris vagy a gyomorfekély esetében, a gyógyulási, ill. megoldási fázisban pedig a duzzanat, az ödéma, de még a hegesedés is eredményez fájdalmat.

A konfliktus-aktív fázisban jelentkező fájdalom, mint például az angina pectoris azonnal eltűnik a konfliktus megoldásával. Ezeket a fájdalmakat pszichikailag is meg tudjuk oldani, ha akarjuk (mindig feltéve, hogy nem volt aktív 9 hónapnál tovább).

Ezzel szemben a gyógyulási fázis fájdalmai, amelyek alapjában véve pozitívak, csak úgy mehetnek végbe hatásosan, ha a páciens megérti az összefüggéseket úgy, hogy ráhangolódik a fájdalomra, mint egy olyan igazi nagy munkára, amit teljesítenie kell. Elvileg mind az embereknél, mind az állatoknál van biológiai értelme a fájdalomnak. Mégpedig az, hogy az egész szervezetet és a szervet nyugalomba hozzák, hogy a gyógyulás optimálisan bekövetkezhessen.

Vegyük példaként a csontgyógyulást, aminél a csonthártya (periosteum) feszülése a megoldási fázisban erős fájdalmakat okoz. Ezek a fájdalmak rendszeresen a csonthártya feszülésénél keletkeznek, amikor a csontgyógyulás során a megoldási fázisban ödéma keletkezik. Ez jó jel és egy fontos folyamat a csontok biológiai gyógyulásánál, mert ezek a fájdalmak az egyént arra kényszerítik, hogy nyugalmi állapotba hozza azt a csontrészt, amelynél a terhelés vagy funkció-igénybevétel esetén fennállna a törés veszélye.

Fontos, hogy a páciens megértse: a csontfájdalom elvileg jó, mert az a gyógyulás biztos jele.

A májtok feszülése a máj duzzanata alatt a gyógyulási fázisban fájdalmas, a húgyhólyag, a húgycső és a vesemedence fekélyesedésének gyógyulása úgyszintén, vagy pedig a mell fájdalmas húzódását okozó tejvezetékek fekélyesedésének gyógyulása szemben az adenoid mammacarcinomával, ami csak a gyógyulási fázis legvégén fáj a hegesedés és zsugorodás miatt. A nők ilyenkor a csomók helyén erős, késszúrásszerű fájdalomról panaszkodnak, ez az ún. hegesedési fájdalom. Ezek a bőrben előforduló, kisagy vezérelte mély fájdalmak, melyek az emberi szervezet egyéb irharétegeiben is előfordulnak. Az irharétegben keletkező fájdalom különösképpen erőteljes az övsömörnél a gyógyulási fázisban.

Itt még meg kell említenünk a késői gyógyulási fázisban fellépő hegfájdalmakat, például a „mellhártyarák”, ami nem más, mint a mellhártya-folyadékgyülem kérgesedése a gyógyulás során, vagy pedig szintén a gyógyulási fázisban bekövetkező ascites után az elbontás során beinduló kérgesedést, amit pedig hashártyaráknak neveznek. Hiszen a legtöbb rákot vagy az így elnevezett betegséget már csak a gyógyulási fázisban fedezik fel – ha egyáltalán felfedezik.

Maga a fogcsont(„rák”) is csak a megoldást követően, a gyógyulási fázisban kezd fájni. A fogzománclyukak már a konfliktus-aktív fázisban érzékenységet okoznak a melegnél/hidegnél és az édes/savanyúnál stb.

A rheumánál, aminek okozója egy fájdalomokozás vagy a fájdalom elszenvedése során megélt brutális „elválasztás-konfliktus”, hyperaesthesia (fokozott érzékenység) lép fel az érintett terület csonthártyájának területén, a gyógyulási fázisban érzéscsökkenés, az epileptoid krízisben folyamatos fájdalom, vagyis rheumatikus fájdalom következik be. Az eredeti csonthártya laphámrétege alsó és felső rétegből állt. Ez a fajta fájdalom a csonthártya alsó laphámrétegének különprogramja, és az „ősszáj-nyálkahártya séma” szerint zajlik.

A csonthártya felső rétegének beidegzése azonban a csont gyógyulási fázisban („önleértékelés-konfliktus”) is okoz fájdalmakat, ez a különprogram a „kültakaró-séma” szerint zajlik.

A gyomorfekély és az epevezeték-fekélyesedésnél, amit a szenzoros kérgi központ vezérel, a konfliktus-aktív fázisban érzékelünk fájdalmat és görcsöt.

Az erős fájdalommal kísért köszvényroham mindig akkor lép fel, ha egyszerre fut egy aktív vesegyűjtőcsatorna-karcinóma különprogram, és mellette egy, már a megoldásban lévő „önleértékelés-konfliktus” (leukémia) különprogram.

Az említettekhez hozzátartozik még az epileptoid krízis is az ún. szívinfarktusnál (= koszorúérartéria-fekélyesedés újjáépítése), mert ebben a krízisben a páciens még egyszer rövid időn belül átéli az egész konfliktuseseményt, ettől van a szívinfarktusnál az erős angina pectoris fájdalom.

Az akadémikus orvostudományban mindig azt hittük, hogy a szívfájdalmat „kezelnünk” kell, a pácienst fájdalommentessé kell tennünk. Ez nagy tévedés volt. A páciens ugyan fájdalommentes lett, de emellett meghalt.

Nem tudtuk, hogy ennek az angina pectorisnak az epileptoid krízisben megvolt a túléléshez szükséges mindent eldöntő biológiai értelme. Mert az epileptoid krízis „szabályszerű lefutása” dönt az ödéma szabályszerű kiürítéséről is és ezzel a túlélésről is. A szívinfarktusnál a legtöbb haláleset ezalatt az epileptoid krízis alatt következik be.

(Ne tévesszük össze az angina pectoris fájdalommal, ami a DHS-sel, tehát a konfliktus-aktív fázis kezdetén áll be.)

Említést kell tennünk még a különféle fejfájásokról is, mint például a migrén vagy a rettegett trigeminus-fájdalom, amelyek csak a konfliktus feloldása után jelentkeznek. Tulajdonképpen minden fejfájásnak agyi duzzanat az előidézője. Mivel az ödéma alapvetően csak átmeneti jellegű, minden agyi és testi ödéma elvileg le is húzódik. A páciens az agyi túlnyomástól az ödéma visszahúzódása előtt viszont mégis meghalhat, például egy hosszan elhúzódó konfliktus vagy egy túl nagy konfliktusintenzitás miatt, de több egyidejűleg fennálló perifokális (a Hameri Góc körüli) ödéma összegződése, kedvezőtlen lokalizáció, valamint a konfliktusba való visszaesések miatt is. Haláleset ugyancsak előfordulhat egy generalizált „önleértékelés-konfliktus”-t követően, amikor a gyógyulási fázisban az egész agy (fehérállomány) ödémás, és vese-gyűjtőcsatorna szindrómában vagyunk.

Amikor egyszer egy Nyugatnémet egyetemen egy leukémiás páciensnél agyi CT-t kértem, az orvosok csóválták a fejüket, hogy mégis mit is akarok egy ilyen nem megszokott, felesleges vizsgálattal. Pedig egyetlen páciensnél sem mutatkozik olyan sok agyi tünet, mint éppen a leukémiásnál.

A Germán Gyógytudománnyal most pontosan megkülönböztethetjük, hogy a fájdalom az ún. betegség melyik fázisához tartozik, milyen minőségű, körülbelül milyen hosszan fog tartani stb. Az a tragikus, hogy a páciensnek többnyire csak akkor van fájdalma, amikor már a gyógyulási fázisban van.

A rettenetes fájdalmak közé tartozó csontfájdalom beállta mindig ennek a gyógyulási fázisnak a kezdetét jelzi, ez azonban időben rendszerint korlátozott.

Nagyon makacs tud lenni és emiatt a betegek a lelki gondozás magas művészetét kívánják meg! Minél jobban fel van készítve a páciens a csontgyógyulás fájdalmaira, annál könnyebben viseli el a fájdalmakat. Minél nagyobb a pánik, annál erősebbek a fájdalmak is.

Az a rossz, hogy a mostani orvostudományban minden páciens, akinek daganata és erős fájdalma van, morfiumot vagy morfiumhoz hasonló anyagot kap. Ez a morfium a mély vagotóniában már egy injekcióval halálos lehet. Félelmetes módon megváltozik az egész agyi áramlás és teljesen elveszi a páciens ítélőképességét. Innentől kezdve a bél is lebénul, a továbbiakban nem tud táplálékot feldolgozni. A páciens tehetetlen és nem veszi észre, hogy alapvetően „megölik”, amikor is már a gyógyulási fázisban van, pedig a dolog természetes lefolyása mellett már néhány héten belül egészséges lehetett volna.

Mivel a fájdalom egy szubjektív dolog, a páciensek a morfium múló hatása alatt a fájdalmat többszörösen erősnek érzik, mint hogyha egyáltalán nem kaptak volna morfiumot. Tudvalévő, hogy ezért a morfiumadagot folyamatosan emelni kell. Emiatt a morfiumadagolás mindig zsákutca, a lassú gyilkolás módja.

Önökben felmerülhet az a kérdés, hogy vajon az orvosok ezt nem tudják? Persze, hogy tudják, de dogmatikus és kényelmes álláspontra helyezkednek: „A fájdalom a vég kezdete, tehát már nincs mit tenni, kezdjük el azonnal, hogy a folyamatot lerövidítsük.” Egyszerűen dogmák alapján elvetik a rák természetes gyógyítási módját, hogy mindenkit abban a meggyőződésben tartsanak, hogy a rák egy biztos halállal végződő betegség, és hogy a gyámoltalan páciens pedig továbbra is manipulálható lehessen.

Hálás lesz a páciens, hogy megóvták a morfiumhaláltól, amikor utólag később visszatekintve szemléli fájdalmának relatív rövid idejét, mert a halál a gyógyulási fázisban a 2-3 héten keresztül adagolt Morfium, Fortral, Fentanyl, Valeron vagy Temgesic adagolásával biztosan beállt volna.

Kemóval lassíthatnak, megállíthatnak minden gyógyulási folyamatot, a fájdalmak, a gyógyulás értelmes tünetei ilyenkor természetesen eltűnnek, de a vélt siker csak a gyógyulás megakadályozása volt és történt ez az egész szervezet legsúlyosabb mérgezése által.

Az ősagy által irányított rákoknál a rákos növekedést a kemoterápia akár még fokozhatja is, mert a sejtméreg felerősíti a szimpatikotóniát. A nagyagy által irányított rákoknál a kemo alkalmazása teljesen értelmetlen, mert azáltal a mindenkori gyógyulás folyamata megszakad.

Az akadémikus orvostudomány eddig nem tudott különbséget tenni a különböző csíralemezekhez való hovatartozás között, mert egyébként egy onkológusnak már rég fel kellett volna tűnnie, hogy a kemóval csak a gyógyulási fázisban tud elérni bármilyen hatást – ha tud egyáltalán – az pedig a gyógyulás leállítása.

A sejtméreg-álterápiákkal az akadémikus orvostudomány ezekben a gyógyulási fázisokban igazságtalanul tüneti eredményeket könyvelt el magának, melyeket többféle végzetes hatással vásárol meg: az egyik, hogy a kemót állandóan folytatni kell a gyógyulási tünetek (fájdalmak) visszatérésének megelőzése érdekében, ami például egy csontráknál természetesen a csontvelő sorvadásához és a páciens biztos halálához vezet. A második még nagyobb veszély, hogy minden egyes kemósorozattal visszaszorítják az agyi ödémát és ezáltal veszélyes harmonikaeffektust provokálnak. Ezzel az agysejtek szinapszisainak rugalmasságát radikálisan csökkentik, azok elszakadnak és ez a páciens citosztatikum által kiváltott apopletikus agyhalálához (stroke) vezethet.

A Germán Gyógytudomány rendszere szerint a terápia ezért mindenek előtt abból áll, hogy a páciensnek elmagyarázzuk az összefüggéseket, az ún. betegségének a keletkezését, és tisztázni kell a lefolyásmechanizmust. Ezután a páciensnek többé már nem kell pánikba esnie, mert ha a betegsége kezdetén (de még jobb, ha már a betegsége előtt) megértette a rendszert, teljes nyugalommal el tudja viselni az előre kiszámítható tüneteket és legfőképpen a gyógyulási fázis tüneteit.

Tudja, hogy minden egyes folyamat egy Értelmes Biológiai Különprogram része, amit az anyatermészet számunkra jólétünk érdekében létrehozott. Így már nagyon jól képes megérteni, hogy mi zajlik és minek kell végbe mennie, és azt is tudja, hogy a Germán Gyógytudománnyal a betegek 98%-a túléli a betegségét.

Copyright by Dr. med. Ryke Geerd Hamer