3. Biológiai természettörvény
A RÁK- ÉS RÁKKAL EGYENÉRTÉKŰ MEGBETEGEDÉSEK Értelmes Biológiai Különprogramjainak egyedfejlődéstől függő rendszere
(rák-ÉBK és rák-ekvivalens ÉBK)

A rák és a rákkal egyenértékű megbetegedések (rák-ÉBK és rák-ekvivalens ÉBK) Értelmes Biológiai Különprogramjainak egyedfejlődéstől függő rendszere.

Az embriológusok szerint az embrionális fejlődés általában három ún. csíralemezre differenciálódik. Az entodermális, mezodermális és ektodermális csíralemez már az embrió fejlődésének első napjaiban kifejlődik és ezek a szövetek részt vesznek szerveink felépítésében.

Minden sejt és szerv a csíralemezek egyikéhez tartozik, ezért a Germán Gyógytudomány minden ún. betegséget a csíralemez hovatartozás szerint rendszerez.

A Germanische Heilkunde-ban minden ún. betegséget a csíralemez-hovatartozása szerint rendszerezünk. Ha ugyanis a különféle növekményt, duzzanatot, fekélyt a fejlődéstörténet, ill. e szerint a különféle ún. csíralemez-kritériumok szerint sorolunk be, megállapítható, hogy az azonos csíralemezfüggő „betegségek” még más egyéb tulajdonsággal és különlegességgel is bírnak (a középső csíralemezen belül megkülönböztetünk még kisagy-irányította és nagyagy fehérállomány által irányított mezodermális hovatartozást).

Minden egyes csíralemezhez hozzátartozik fejlődéstörténeti szempontból

• egy bizonyos agyi régió,
• egy bizonyos fajta konfliktustartalom,
• egy bizonyos lokalizáció az agyban,
• egy egészen bizonyos szövettan,
• specifikus csíralemezzel rokonságban álló mikrobák,
• és ezen kívül minden ún. betegségnek, valójában a „természet Értelmes Biológiai Különprogramjainak” van egy fejlődéstörténeti szempontból értelmezhető biológiai értelme.

A belső csíralemezből kifejlődött sejtek, ill. szervek reléi, irányító pontok, ahonnan az irányítást kapják, az agytörzsben, az agy leges-legősibb részében helyezkednek el. Szintén ott található még egy rendszerezett lokalizáció, mert jobbra hátul (dorsalis) sorban helyezkedik el a száj, az orrgarat jobb fele, majd az óramutatóval ellentétes irányban következik sorban a gyomor-bél traktus, végül a szigmával és a hólyaggal, valamint a száj bal oldalával végződik (régen „ősszáj-végbél). Szövettanilag minden carcinoma egy adenocarcinoma, mégpedig kivétel nélkül. Az ehhez a csíralemezhez tartozó szerveknél a rákos folyamat sejtszaporulatot idéz elő: tömör, adeno sejttípusú tumorok képződnek, pl. a májban, a bélben, a tüdőben stb.

A külső csíralemezből kifejlődött sejtek, ill. szervek irányító reléi a nagyagy kéregállományában, az agyunk legfiatalabb régiójában találhatók. Minden rákos folyamat során elindul a sejt fekélyes egybeolvadása, vagy pedig előfordul szervi szinten a funkciók csökkenése (inkább: funkciók megváltoztatása), ez lehet pl. egy diabetes vagy egy bénulás stb.

A középső csíralemeznél megkülönböztetünk egy ősi és egy fiatalabb csoportot. A középső csíralemez ősi csoportjához tartozó sejtek ill. szervek reléi a kisagyban találhatók, ezek még az ősagyhoz tartoznak és ezért rákos esetben ugyancsak tömör tumorokat képeznek a konfliktus-aktív fázisban, mégpedig adenoid sejttípusút, például ilyen képződik a mellben, a melanománál vagy a pericardium mesotheliomája esetén (a szívburokban), a pleuránál – (mellhártyában) és a peritoneumban – vagyis a hashártyában.

A középső csíralemez fiatalabbik csoportjához tartozó sejtek ill. szervek irányító pontjai a nagyagy fehérállományában helyezkednek el, a rákos elváltozás során a konfliktus-aktív fázisban nekrózisok vagy lyukak képződnek, vagyis a sejtek egybeolvadnak, mint például ahogyan ez a csontokban, a lépben, a vesében vagy a petefészekben történik.

Minél előrehaladottabb a filogenetikus (törzsfejlődési) evolúció, annál fejlettebbé és komplikáltabbá váltak agyunk programjai. Az agytörzsünk archaikus, legősibb programjaitól kezdve a kisagy már kissé bonyolultabb konfliktusok érzettartalmán át egészen az agykérgünk irányította corticalis konfliktusok érzettartalmáig.

Eredetileg a rák alatt fokozott sejtburjánzással növekvő valódi tumort értettek. Azt gondolták, hogy a tumor sejtjei elúszkálnak és a test más részein társtumort, ún. „metasztázist” növesztenek, de a valóságban ilyen nem fordul elő. A metasztázisokat mindig egy második vagy egy harmadik konfliktus idéz elő és legtöbbször iatrogén (orvos okozta) módon.

Ha manapság a hagyományos orvostudományban egy betegnek a „rák” diagnózissal kell szembenéznie, akkor a legtöbbjüket mélyen lesújtó, megsemmisítő érzés keríti hatalmukba, mely azonnali pánikkonfliktust és egyúttal új rákos elváltozást indíthat el és ezt a hagyományos orvostudományban ún. metasztázisként tartják nyilván.

A metasztázisokról szóló mese egy bizonyítatlan és bebizonyíthatatlan hipotézis. Hisz még soha semmilyen kutató nem talált az ún. rákos betegek artériás vérében rákos sejtet. Márpedig ha az ilyen sejtek úszkálnának a testben, akkor a perifériás vérben, vagyis a test központjától távolabb eső részekben rájuk kellene bukkani.

Az a feltételezés, miszerint a rákos sejtek útközben, a soha még be nem bizonyított útvonaluk során a vérben még át is változnak és például egy, a bélben tömör karfiolszerű tumort képező tumorsejt hirtelen átvándorol a csontokba és ott csontleépítést hajt végre – ez már valóban középkori dogmatizmust felidéző, kész őrület. Egy második és harmadik karcinóma létezésének tényét nem vitatja senki, de annál inkább a tény alátámasztását.

A hagyományos orvostudományban senki nem szentelt különösebb figyelmet az ún. csíralemezeknek. Senki sem sejtette, hogy milyen fontosak. És tulajdonképpen ez az alapja annak, hogy a rák keletkezését soha nem tudták rendszerbe foglalni.

A jövő tankönyveiben az ún. betegségeket ezért majd nem is az eddig megszokott módon szakterületek szerint fogják felsorolni, hanem a csíralemez szerinti hovatartozásuk alapján. Ez az ún. megbetegedések vagy a természet különprogramjainak biológiai-természeti besorolása szerinti rend.

Minden biológiai konfliktusunk rendezhető a fejlődéstörténet szerint. Tudjuk, hogy fejlődéstörténetileg mikor alakultak ki és kerültek programozásra az egyes speciális viselkedések. Ezért nemcsak szerv és agyi régió közti összefonódások, hanem fejlődéstörténeti szempontból adódó testvérkonfliktusok is léteznek, szövettani sejtformációjában ezek mindegyike megegyezik egymással és a gyógyulási fázisban ott mindig csak egyfajta mikrobákat találunk.

Copyright by Dr. med. Ryke Geerd Hamer