Macskákkal az életem
(nő, jobbkezes, ösztrogén dominancia)
Előre szeretném bocsátani, hogy nálunk a szülői házban mindig is voltak háziállataink, kutyák és macskák egyaránt. Amikor 7 éves voltam, apám hazahozott egy aranyos terriert. Bimnek neveztük el, és vele nőttem fel. Amikor 20 éves lettem, meghalt. Ez nagyon fájt, egy hónapig sírtam... Aztán sikerült megnyugodnom, de megfogadtam, hogy soha többé nem lesz háziállatom, mert nem álltam készen arra, hogy újra át kelljen élnem az elkerülhetetlen veszteség okozta fájdalmat.
Ezért nagyon sokáig nem volt háziállatom, míg a 9 éves lányom egy nap haza nem jött az iskolából, és azt mondta, hogy nagyon szeretne egy kiscicát, és hogy egy iskolatársa macskája vemhes. Az iskolatársa megkérdezte, hogy szeretne-e valaki egy kiscicát.
A lányom kérését nem tudtam visszautasítani, mivel nagyon jól tudtam, hogy mit jelent egy ilyen háziállat egy gyermek számára, és mennyi örömet tud okozni.
Így került hozzánk egy édes, 10 hetes, szurokfekete cica. Hosszas gondolkodás után a Timofej, röviden Tischka nevet kapta.
Mivel otthonról dolgozom, a nagyon kicsi kandúrka minden anyai gondozása rám hárult. Az első napokban, amikor annyira egyedül érezte magát az anyja nélkül, anyja helyett anyja voltam, és - amikor már beilleszkedett - játszottam vele, mert unatkozott... amíg el nem fáradt, és végre hagyott dolgozni, és még sorolhatnám...
Rövidre fogva, egész nap ketten voltunk otthon, és ezért egy nagyon szoros kötelék alakult ki közöttünk.
Így telt el majdnem egy év. Tischka egy nagy és szép, gyönyörűen csillogó fekete bundájú kandúrrá nőtt. Bár kinti macska volt, a kapcsolatunk nem szakadt meg. Minden barangolás után sietett hozzám, hogy elmesélje nekem kalandjait.
2015.05.18-án Tischkát elütötték. Egy sokk! Akkor a férjem üzleti úton volt, és a kislányommal nem tudtam megosztani a lelki terhet. Szóval teljesen elszigetelt voltam. Az alatt az 5 nap alatt, amíg a férjem vissza nem jött az üzleti útról, semmit sem ettem, és fogytam 6 kilót. Mivel már ismertem a Germánt, tudtam, hogy mindenképpen biológiai konfliktust szenvedtem el. Csak azt nem tudtam, hogy pontosan mit. Szinte pontosan egy év elteltével megoldottam a konfliktust, és a tünetek megjelentek.
CT 2015 július
Itt vannak a Dr. Hamerhez írt leveleimből részletek. (Akkoriban megnézte az agyi CT-felvételemet, és azt mondta, hogy egy intraduktális történésről van szó. Amikor mondtam, hogy itt csak Tischka halála jöhet szóba, először a konfliktus nagyon hosszú időtartama miatt nem volt biztos benne, de volt egy 2015-ös CT-m, amit nem sokkal Tischka halála után csináltak. Ezzel igazolni tudtuk a konfliktus lefolyását, mivel a 2015-ös CT-n a bal mellben egy aktív HG látható):
Részlet a 2016 júniusában Dr. Hamerhez írt levélből:
... Röviden még a konfliktus lefolyásáról:
Nagyon szoros kötődés alakult ki Tischka nevű kismacskámmal. Ő volt az „én kandúrom” - mindig követett engem, bárhová mentem. Még a lányom is féltékeny volt Tischkára.
Sajnos még csak 10 hónapos volt, amikor 2015.05.18-án elütötték. Ez nagy sokk volt számomra. Nehezítésként még a férjem is pont üzleti úton volt.
Amikor a lányom iskolába ment, én pedig egyedül maradtam otthon, lelki fájdalmamban sikítottam..... Aztán gyakran ültem a konyhaablak előtt, néztem ki a kert dús zöldjébe, és sírtam.
Akkor már tudtam, hogy elért valami, csak azt nem tudtam, hogy pontosan mi (2009 óta tanulom a Germánt).
Ezután elég gyorsan elhoztuk a testvérmacskákat. A Mein Studentenmädchen (Én diákleánykám) dal, a férjem, a lányom és a két macska aztán segített nekem a konfliktus legyengítésében.
Abban az évben (2016) május közepe felé, miközben a kert dús zöldjét néztem, többször is eszembe jutott, hogy Tischka halála már nem fájt annyira, mint korábban, csak egy csendes szomorúság maradt.
Május vége felé fedeztem fel a csomót a bal mellemben (kb. 4x3 cm). A csomó felfedezésével szinte egy időben enyhe kellemetlenséget is éreztem a mellemben.
Már egy hónap eltelt, és a kellemetlen érzések (csiklandozás, enyhe viszketés és húzódás, enyhe nyomásérzékenység) a mellemben fokozódtak. A csomó mérete, amennyire meg tudom állapítani, nem változott. Duzzanat nem volt. ...
Részlet a 2016 decemberében Dr. Hamerhez írt levélből:
... Mint mondtam, csak egy kis keményedés marad a csomóból közvetlenül a mellbimbó alatt. Még ha ez a keményedés meg is marad, ez már nem zavar. ...
Részlet a 2017 februárjában Dr. Hamerhez írt levélből:
... Utóirat: A mellemben lévő kis keményedésmaradvány, ami december végén még érezhető volt, mostanra teljesen eltűnt :-) A mellem olyan, mint volt. Semmi sem maradt meg a nagy csomóból.
És ami lenyűgöz - egyáltalán nem volt semmilyen komplikációm vagy komolyabb tünetem. Valószínűleg azért, mert mindig az Én diáklányom hanganyagot hallgatom és nagyon nagy támaszt kapok a családomtól (a férjemtől és a lányomtól) :-) ...
***
Akkoriban, 2015 októberében 2 testvérmacska került hozzánk: Tigra és Aska. Őket már nem akartam kiengedni. Ők is segítettek nekem Tischka halálán túllépni.
Mivel ismerjük a Germánt, egyik macskánkat sem oltattuk be. Tischka ivartalanítva sem volt. Eleinte Tigrát és Askát is meg akartuk kímélni az ivartalanítástól, ennek ellenére ez nagyon nehéznek bizonyult. Az ivaréretté válásnál hosszas huzavona után úgy döntöttünk, hogy ivartalaníttatjuk a macskákat.
De mindegyik macskának meg akartuk még adni az anyaság lehetőségét. Sajnos Aska nem lett vemhes, de Tigra igen. Később, a megadott időben négy gyönyörű kiscicának adott életet.
***
Eredetileg csak egy kandúrt akartunk megtartani az alomból. De a lányom meggyőzött, hogy tartsak még egy fehér nőstény cicát is meg. Így nőtt a macskacsaládunk. Most már volt Tigra, Aska, Mischka és Schuscha. Aska nagynéni is szeretettel gondoskodott a kicsikről.
Kezdetben minden harmonikus volt a macskáink között.
***
A mi kis banditáink azonban rászoktak arra, hogy nagyon gyorsan felfalják az ételt, és Aska nagynénihez szaladnak, hogy az ő falatait is megehessék. Aska ezért visszahúzódott. Kezdetben azt gondoltam, hogy majd magától megoldódik a helyzet. Sajnos nem ez történt. Aska megőrült... Elkezdte megjelölni a területét, amit érthető módon nem okozott nekünk örömet. Ezen kívül minden nap kérlelt, hogy engedjem be a lengőajtó mögötti kis szobába, hogy ne is legyen a kicsikhez köze. Ráadásul nagyon lefogyott, már csak „csont és bőr” volt.
Ennél a pontnál már tudtam, hogy tennünk kell valamit. Először elkezdtem megvédeni Askát az evésnél. Egy hónapig kellett őrködnöm, amíg a macskák ettek, és addig kellett a kis banditákat elűznöm, amíg meg nem tanultak viselkedni. Ez az intézkedés azonban már nem volt elég. Ezért úgy döntöttünk, hogy ismét kiengedjük a macskákat. Ez hatalmas változást jelentene a kialakult helyzetben, és reméltük, hogy ezzel elegendő segítséget tudunk nyújtani Askának konfliktusai megoldásához.
***
És valóban - a macskák eleinte féltek, de nagyon hamar ráéreztek az ízére, és igazi kinti macskák lettek, akik szinte minden nap egeret is fogtak.
Cicáink megnőttek és igazi díszpéldányokká fejlődtek.
Aska helyzete is normalizálódott. Minden konfliktusát képes volt megoldani, újra hízott, és még a másik kettővel is tudott újra bújni.
***
2019. január: megint egy sokk: Mischkát elütötték. Azóta már nem engedjük szabadon a macskáinkat. Szerencsére nagy házunk van, és nincsenek bekorlátozva, de azért sajnáljuk őket. Sajnos nem látunk más kiutat.
Az az álmunk, hogy öreg napjainkat egy tanyán töltsük, távol az utaktól, ahol újra szabadon engedhetjük macskáinkat.
***
Most már két „gyermekem" sírköve látható az agyamon Tischkáé és Mischkáé.
***
Ewa Leimer megjegyzése
Ebben az esetben mindhárom szint (lélek- agy - szerv) lekövethető volt.
Köszönjük ezt a világos és érthető beszámolót!
Azonnal észrevehető, hogy ezt a Germanische Heilkunde-t jól ismerő írta.
Ez a beszámoló is megmutatja, hogy a család támogatása mennyire fontos az életben, különösen az ÉBK lefutása során. Ezzel a támogatással a pánik elkerülhető, és nyugodtan és biztonságban lehet várni az ÉBK lefolyásának a végét, (ami nem feltétlenül azt jelenti, hogy „ne csináljunk semmit”, hanem figyeljünk az adott fázis tüneteire, és tegyük meg mindazt, ami a Germán értelmében szükséges).
Mindig tudatában kell lennünk annak, hogy a Germanische Heilkunde-t szintén ismerő családunkra hagyatkozhatunk!
Elképzelni sem lehet, mi történhetett volna, ha a beszámoló szerzőjét nem támogatja családja jóindulatú hozzáállása, és ha nem rendelkeztek volna a Germanische Heilkunde ismereteivel…
Sajnos sok olyan példát ismerünk, ahol ez nem így történik.
A beszámoló szerzőjének még mindig sok macskája van, és továbbra is ugyanabban a házban él. Így teljesen érthető lenne, ha néha-néha még mindig ugyanazzal a sínnel szembesülne.
Az utolsó 2020-as CT megerősíti ezt a feltételezést, de szerencsére ezekre az esetekre van nekünk az „Én diákleánykám” dal, melyet a beszámoló szerzője továbbra is naponta hallgat, különösen éjszakánként megszakítás nélkül.