Bevezetés a GERMANISCHE HEILKUNDE®-ba
Dr. med. Ryke Geerd Hamer
A Germanischen Heilkunde® 5 biológiai természettörvénye
Az 1981-ben felfedezett Germanische Heilkunde® (Germanische Neue Medizin®) egy szigorú természettörvény, melynek csupán 5 biológiai természettörvénye van, és egyetlen hipotézist sem tartalmaz. Pontosan leírja az élő szervezet orvostudományi-biológiai összefüggéseit a .
lélek - agy - szerv egységeként.
A Germanische Heilkunde-ban® abszurd lenne megkérdőjelezni azt, hogy a pszichikai folyamatok “kiválthatnak-e” testi folyamatokat. A Germanische Heilkunde-ban® a lelki folyamat megegyezik a párhuzamosan és szinkronban lefutó agyban zajló, valamint az ugyancsak szinkronban lefutó testi-szervi folyamatokkal. Minden lelki és szervi folyamat összeköttetésben áll az aggyal és ott történik azok koordinálása. Az agy kvázi a szervezetünk nagy számítógépe, melynek lelkünk a programozója, másfelől a test és a lélek is programozhatja közösen a számítógépet jól, vagy rosszul. Mert semmiképp sem csak úgy igaz, hogy a lélek, agy és szerv lehet a programozó, hanem esetleges sérüléseknél a szerv elindíthat egy automatikus programot az agyban és a lélekben. A Germanische Heilkunde® alapvetően ebben különbözik az eddigi összes orvostudományi irányzattól, elsősorban a hagyományos orvostudománytól.
Az orvostudomány történelmében először találkozunk egy olyan természettudományos orvostudománnyal, melynél bármely tetszőleges eset természettudományos alapon megismételhető. 1998. szeptember 8-án és 9-én azt a szlovák Trnavai Egyetem bemutatta és hitelesen igazolta!
Világnézeti – teológiai szempontból az orvostudományt addig a rossz és a jó, a megbetegítő és az egészségmegőrző harcának tekintettük. Az ún. „betegségeket” a természet üzemzavarának, a szervek elégtelenségének, de Isten büntetésének is hittük. Ezért beszéltünk „rosszindulatú növekményről” és „jóindulatú növekményről”. Azt képzeltük, hogy a rákos sejtek és mikrobák a rossz vagy a rosszindulat hadserege, melyeket legyőzheti a jóindulat hadserege (pld. immunrendszer), jó orvosok és sok jó gyógyszer, operáció, sugárzás, stb. segítségével. Sőt még azt is hittük, hogy az sátánt Belzebubbal kell kiűzni, ördögűzéshez kell folyamodni és a rákot a legalattomosabb sejtméreggel kell leküzdeni. Az orvostudományt ez az óriási tévedés vezette tévútra, ezért nem létezethetett eddig egységes rendszerbe foglalás az orvostudományban.
A Germanische Heilkunde® emberre, állatra és növényre egyaránt érvényes, sőt még az egysejtű élőlényre is – az egész világegyetemre.
És minden ún. betegségre – ha egyáltalán léteznek – érvényes, mert azok tulajdonképpen csak a természet két fázisban lezajló „Értelmes Biológiai Különprogramjai” (ÉBK), melyek kivétel nélkül a Germanische Heilkunde® 5 biológiai természettörvénye szerint zajlanak le. Az ún. megbetegedés kiváltó oka mindig egy biológiai konfliktus, egy nagyon súlyos lelki megrázkódtatás – melyet DHS-nek nevezünk.
Az 1. Biológiai természettörvény a RÁK VASTÖRVÉNYE - amelynek 3 kritériuma van:
1. KRITÉRIUM
A természet minden betegsége (Értelmes Biológiai Különprogramja) egy DHS-sel (Dirk-Hamer-szindróma) kezdődik, amely egy nagyon súlyos, drámai hatású és magányosan átélt konfliktus-élménysokk, amely váratlanul éri az embert és egyidejűleg három szinten, lelki, agyi és szervi szinten megy végbe.
A DHS egy súlyos, rendkívül akut-drámai és magányosan átélt konfliktus-sokk, amely "váratlanul éri az egyént", de ugyanakkor esélyt ad a természet számára is, hogy segítsen az üzemzavar helyreállításában. Ugyanis ebben a pillanatban bekapcsol egy különleges program, gyakorlatilag szinkronban: a lélekben, az agyban és a szervben, és ott is kimutatható, látható és mérhető!
A hatás nem várt mivolta nagyobb jelentőséggel bír, mint a konfliktus "pszichológiai tartalmi kiértékelése". Mindig konfliktusos élményről van szó, nem pedig sorscsapásról vagy olyan eseményről, amelyen az érintett személy amúgy sem tudott volna változtatni.
A DHS pillanatától kezdve a páciens állandó stresszben van, azaz keze és a lába nagyon hideg, éjjel-nappal a konfliktusán gondolkodik, és próbál megoldást találni rá. Éjszaka már nem tud aludni, és ha mégis, akkor csak az éjszaka első felében félórákat, már nincs étvágya és veszít a súlyából.
2. KRITÉRIUM
A biológiai konfliktus a DHS becsapódásának pillanatában meghatározza az ÉBK, az ún. Hameri Góc elhelyezkedését az agyban, ennek megfelelően azt, hogy melyik szervben és hol indul el rákos vagy a rákkal egyenértékű elváltozás (minden, ami nem rák = rákekvivalens, ide tartozik minden úgynevezett betegség).
Konfliktus önmagában nem létezik, minden konfliktus rendelkezik egy bizonyos tartalommal, amely a DHS pillanatában pontosan meghatározható. A konfliktustartalom asszociatív módon jön létre, tehát azáltal, hogy a gondolataink, legtöbbször értelmünk szűrőjét kikerülve
önkéntelenül követik egymást.
Azt hisszük, hogy gondolkodunk - valójában a konfliktus, még mielőtt elkezdünk gondolkodni, a másodperc töredéke alatt asszociatív módon bekövetkezik és képtelen vagyunk azonnal reagálni az eseményre.
Ez a váratlan sokk nyomokat hagy az agyban, amelyek az agy számítógépes tomográfia (CT) segítségével lefényképezhetők.
Az ilyen relét Hameri Gócnak (HG) nevezik. Ezek a HG-k úgy néznek ki, mint egy céltábla koncentrikus gyűrűi, vagy mint egy vízfelület, amelybe egy követ ejtettünk.
Ez tehát azt jelenti, hogy minden konfliktustartalomhoz tartozik egy nagyon specifikus rák és az agyban egy konkrét hely. A Germanische Heilkunde-ban azonban az a lenyűgöző, hogy nemcsak azt tudjuk azonnal megállapítani az agyi CT alapján, hogy milyen biológiai konfliktusról vagy konfliktustartalomról van szó, vagy hogy melyik szervet érinti, és hogy sejtszaporodás vagy sejtcsökkenés zajlik-e, hanem azt is megtudhatjuk, mintegy nyomozómunkába illően, hogy a konfliktusok a konfliktus-aktív fázisban (KA-fázis) vagy már a gyógyulási fázisban (MK-fázis) vannak-e.
3. KRITÉRIUM
Az ÉBK a DHS-től a konfliktus megoldásáig és a megoldási fázis tetőpontján megjelenő epileptikus/epileptoid krízisen keresztül az éjjel-nappali ritmus visszatértéig mindhárom szinten (lélek, agy, szerv) párhuzamosan zajlik.
Az állandó stressz (szimpatikotónia) hatására, ami elvileg egy előre betervezett dolog, a koponyaidegek kommunikációs vonalai egyre inkább károsodnak, azaz egyre nagyobb terület válik érintetté, ami az egyszer már érintett területre egyre intenzívebb hatást gyakorol és elöregszik. Ezzel egyidejűleg a szerv rákos elváltozása is előrehalad. Az adott szerv megnagyobbodik, kisebb lesz, vagy mindenesetre megváltozik a rák miatt.
Ez azt jelenti, hogyha a konfliktus erőteljesebb lesz, akkor a szervre gyakorolt hatások is fokozódnak; ha a konfliktus gyengül, akkor ez a többi szinten is gyengíti a hatást. Ha a konfliktus megoldódik, akkor ez a konfliktusmegoldás mindhárom szinten lezajlik. Ha recidíva történik, vagyis ha a konfliktus visszatér, akkor mindhárom szinten kiújulás történik.
A DHS becsapódásának pillanatában a konfliktuson kívül több minden történik, mert ebben a másodpercben a sínek is beprogramozódnak. Ugyanis az emberek és az állatok ekkor - anélkül, hogy tudatában lennének - minden apróságot pillanatfelvételként rögzítenek: hangokat, illatokat, érzékeléseket, ízeket, embereket, állatokat és helyeket és ezeket a felvételeket gyakorlatilag egész életében megőrzik. Ha később ezek bármelyikével találkozik, akkor a teljes konfliktus ún. recidívaként tér vissza.
Ha a páciensnek sikerül megoldania biológiai konfliktusát, akkor az Értelmes Biológiai Különprogram második fázisába, a gyógyulási fázisba lép. Ugyanis pontosan a gyógyulási fázis kezdetén a szervezet elkezdi a keletkezett károsodások helyreállítását - legyen az sejtburjánzás vagy sejtcsökkenés az adott szerven és természetesen az érintett agyi relében, és minél tovább tart a konfliktus, annál nagyobb, vagy annál hosszabb ideig tart a helyreállítás.
A konfliktusmegoldás kezdetével a szervezet ismét átvált a stresszfázisból a nyugalmi fázisba, az úgynevezett vagotóniába.
Szervi szinten most már látjuk azt, amit korábban a legfontosabbnak tartottunk: a rákos folyamat megáll! Az agy szintjén pedig ezzel párhuzamosan azt látjuk, hogy a Hameri Gócot ekkor vizenyő veszi körül.
 |
Az agy komputertomográfiája (CT) |
2. Biológiai természettörvény:
Minden Értelmes Biológiai Különprogram (ÉBK) KÉT FÁZISRA BONTOTT FOLYAMATÁNAK TÖRVÉNYE, feltéve, hogy a konfliktus megoldódik
Az orvostudomány és a biológia minden egyes „megbetegedése” egy kétfázisú folyamat, amennyiben a konfliktus megoldódik. Korábban orvosi tankönyveinkben „hideg” és „forró” betegségek százait jellemeztük.
„Hideg betegségek” esetén a páciensek bőre és végtagjai kihűlnek, tartós stressz éri őket, veszítenek a súlyukból, ezenkívül alvási nehézségeik vannak és éjt nappallá téve a konfliktusra gondolnak. A másik típusú „betegség” fennállása esetén a páciens végtagjai melegek vagy forróak, legtöbbször lázuk is megemelkedik. Az étvágyuk jó, de fáradtak és gyengék. Az úgynevezett betegségeink 90%-a ilyen típusú betegség. Az úgynevezett hideg betegségek esetén átsiklottunk a megoldási fázison vagy tévesen egy másik „betegségként” azonosítottuk be. Az úgynevezett forró betegségek esetén (a KA-fázist követő MK-fázis) szintén átsiklottunk a hideg fázison, vagy tévesen különálló „betegségként” értelmeztük azokat.
Az agyban természetesen mindkét fázis Hameri Góca ugyanazon a területen található, azonban különböző állapotban: A konfliktus-aktív
fázisban minden esetben élesen körülhatárolható körökben (céltábla konfiguráció), a konfliktus megoldási fázisában pedig a Hameri Góc
megduzzad, ödémásodik.
Felmerül a kérdés, hogy ha a megbetegedések kétfázisú folyamatának törvénye ennyire szabályszerű, az orvosok miért nem ismerték fel ezt
korábban. Erre a válasz annyira egyszerű, amennyire nehéznek tűnt korábban: Egyszerűen arról van szó, hogy a konfliktusok egy része megoldódik. Ha nem kerül sor a konfliktus megoldására, a megbetegedés egyfázisú marad, ez azt jelenti, hogy a páciens konfliktus-aktív fázisban
marad, súlya egyre csökken, végül végkimerültségben távozik az élők sorából.
A kétfázisú folyamatok sémája azt mutatja, hogy a DHS a normális nappali/éjjeli ritmust tartós szimpatikotoniává alakítja át, amely egészen
addig tart, amíg a konfliktus megoldása következtében tartós vagotonia nem lép fel.
A tartós vagotoniát gyakorlatilag a mélypontján az epileptikus illetve epileptoid krízis, vagy szimpatikotoniás ág szakítja meg az úgynevezett vizeletkiválasztási fázissal, amelynek során az elraktározott folyadék mennyiség nagy része kiürül. Az Értelmes Biológiai Különprogram a
normális éjjel-nappali ritmushoz való visszatéréssel ér véget.
Minden konfliktusmegoldással járó megbetegedésnek van egy konfliktus-aktív és egy megoldási fázisa. Minden helyreállítási fázis rendelkezik egy epileptoid vagy epileptikus krízissel (amennyiben nem szakítja meg a konfliktus kiújulása) a vagotonia legmélyebb pontján.
Az epileptikus vagy epileptoid krízis (EK) egy olyan folyamat, amelyet az anyatermészet évmilliók óta működtet, és mindhárom szinten (lélekagy-
szerv) egyidejűleg zajlik. Ezen krízis értelme és a célja, hogy az agyi ödémát kiszorítsa annak érdekében, hogy a páciens vissza tudjon térni a
normális ritmusához. Az, amit mi általában epileptikus görcsrohamnak nevezünk, amely izomgörcsökkel jár, csupán az epileptikus krízis egyik speciális formája.
Epilepsziához hasonló, ún. epileptoid krízis alapjában véve minden „megbetegedés” esetében megjelenik. Itt – a „motoros konfliktusokkal”
ellentétben – nem kell tónusos-klónusos görcsrohamokkal számolnunk, minden biológiai konfliktus és megbetegedés esetén az epileptikus
krízisnek egy specifikus fajtája jelenik meg. Az anyatermészet ugyanis ezen jelentőségteljes folyamat során egy trükköt vet be. A gyógyulási fázis számos betegség esetében nem volt teljesen ártalmatlan és ha valaki nem vigyáz, akkor akár halálosan is végződhet.
Az anyatermészet az epileptoid krízis igen egyszerű módszerével teremtett egy igen hatékony eszközt, mely során ez az epilept. krízis nagyon erős, bár rövid ideig tartó konfliktus aktivitást képviseltet, vagyis a páciens ebben a krízisben még egyszer, felgyorsítva átéli a teljes konfliktusmenetet. A szívinfarktusnál pld. ezért jelentkeznek erős angina pectoris fájdalmak. Nem tudtuk, hogy az angina pectoris képviseli a túlélés érdekében a mindent eldöntő biológiai értelmet az epileptikus krízisben. Mert az epilept. krízis „szabályszerű lefolyása”, ebben az esetben a szívinfarktus ad parancsot a „ödéma szabályszerű kiürítésére” és ezzel lehetővé teszi a túlélést. Ezért a Germán Új Medicinában adott esetben cortisont adunk a betegnek.
Az epileptoid krízis gyakran még nagyobb klinikai feladatok elé állít bennünket: pld. lízis a pneumóniánál, egy birtok konfliktust követő koszorús artéria szívinfarktus, a tüdőembóliával kísért koszorús véna infarktus, vagy egy elválasztási konfliktus után fellépő absence (lelki távollét, rövid ideig tartó öntudathiány), de még a diabetes és a hypoglykaemia is. Az epileptoid/epileptikus krízis (EK) az igazság pillanata! A legveszélyesebb pontja közvetlenül a krízis végén található, ott kiderül, hogy az epileptoid krízisnek volt-e elég ereje ahhoz, hogy elrántsa a kormányt. De a páciensnek mindig tudnia kell: A legtöbben túlélik ezt.
Azután a gyógyulási fázis 2. felében – az epileptoid krízis kezdetével az elején – az agyban ártalmatlan agyi kötőszövet, ún. glia raktározódik be azért, hogy a Hameri Gócot helyreállítsa. Ha tehát ez a Hameri Góc a CT-felvételen egy többé-kevésbé nagy fehér foltként vagy egybefüggő felületként jelenik meg és az intra- és perifokális ödéma felszívódott, úgy az már a gyógyulás végét jelenti. Amikor a számítógépes rétegvizsgálat során (CT) glia felgyülemlést észleltünk, és azt jódos kontraszt anyaggal még jó alaposan láthatóvá is tettük, rendszerint a diagnózis „agytumort” állapított meg!
De agytumor, mint olyan - a meghatározása szerint - nem létezik, mert hisz az agysejtek a születés után nem tudnak már osztódni, azon feltételek mellett sem, melyek alapján eddig tévesen agytumort volt szokás diagnosztizálni – tehát egész egyszerűen semmilyen feltételek mellett.
Ami szaporodhat, az egy ártalmatlan gliaszövet – agyi kötőszövet – melynek funkciója megegyezik testünk kötőszöveteinek funkciójával. Ezek a CT-n látható világos színű, gliával kitöltött Hameri Gócok a szervezet helyreállítási folyamatát jelzik, vagyis örömre, és semmi esetre sem rémületre vagy még inkább agyműtétre ad okot.
A Germanische Heilkunde egyik nagyon fontos kritériumához tartozik még a páciens oldalassága. A Germán Új Medicinában a bal- vagy jobbkezesség megállapítása nélkül egyáltalán nem lehet dolgozni. Amilyen fontos tudni a páciens korát, milyen nemű és hogy van-e valamilyen hormonális különlegessége vagy hormonális változással járó beavatkozása (fogamzásgátló tabletta szedése, petefészek sugárkezelése, hormontabletta szedése, klimaktérium, stb.), amit figyelembe kell venni, ugyanolyan fontos tudni azt, hogy a páciens jobb-, vagy balkezes-e.
Mindenki nagyon egyszerűen saját maga úgy tudja megállapítani az oldalasságát, hogy megfigyeli, hogy a tapsolásnál melyik keze van felül, hogy melyik kezével csap bele a másik tenyerébe. Ha ezt a jobb kezével teszi, jobbkezes, ha épp fordítva, és a bal kezével csap bele a jobb tenyerébe, akkor az agy irányítása szempontjából balkezes. Ez a teszt nagyon fontos, hogy kiderítsük, melyik hemiszféra irányítása alatt működik az ember, hisz nagyon sok átnevelt balkezes van, akik úgy hiszik, hogy jobbkezesek. Általában azonban nagyon jól emlékeznek arra, hogy bizonyos fontos dolgokat – amit a jobbkezesek a jobb kézzel teszik, ők csak a bal kezükkel képesek megcsinálni. Pld. sokukat átnevelték a jobbkezes írásra és csak ezért gondolják, hogy jobbkezesek. Leegyszerűsítve a kisagy és a nagyagy jobb hemiszférája többnyire a test bal felét irányítja, fordítva pedig – a kisagy és a nagyagy bal hemiszférája a testünk jobb felének irányításáért felelős.
A bal- és jobbkezesség az agyban kezdődik, pontosabban a kisaggyal, mert a kisagytól számítva kezdődik az oldalasság szerinti definiálás. Ezzel szemben az agytörzsnél a bal- és jobbkezességnek gyakorlatilag nincs jelentősége. A szerv és az agy közötti kölcsönös viszony mindig egyértelműen látszik. Egyedül a lélek és agy, vagy az agy és a lélek egymás közötti viszonyban játszik fontos szerepet a bal- és jobbkezesség, mert ugye dönt a konfliktusról/agyi útvonaláról is és így arról is, hogy a páciensek milyen konfliktus során egyáltalán milyen „betegséget” szenvedhetnek el.
Például: Jobbkezes nő egy identitás konfliktus során végbél fekélyesedést szenved el, a balkezes nőnél ezzel szemben ugyanazon konfliktus hatására gyomor- vagy epevezeték fekélyesedési folyamat indul be. Jobbkezes férfi egy birtok-bosszankodási konfliktus során epevezeték- vagy gyomorfekélyesedést szenved el, a balkezes férfinál ezzel szemben ugyanolyan konfliktusnál végbél fekélyesedés jelentkezik. Jobbkezes nőnél pld. a bal mellben a nőnek a gyereke és az anyja és a családi fészek miatt keletkező konfliktusok okoznak elváltozásokat, míg a jobb mellben a partner vagy partnerek, akikhez tulajdonképpen a többi ember sorolandó, kivéve a kis gyermekeket, ill. a kis gyermeknek tekintett embereket és az állatokat. Balkezesnél pontosan fordított a helyzet.
A balkezesség egészen különös módon bizonyítja számunkra, hogy a biológiai konfliktusoknak elsődlegesen semmi közük Freudhoz és a hagyományos pszichológiához, hanem valóban biológiailag determináltak.
Mert az, hogy egy balkezes fiatal nő egy szexuális konfliktusra a férfias birtok-konfliktus szervi tüneteivel (angina pectoris) reagál és ebből kifolyólag lelkileg depressziós lesz, „tisztán pszichológiailag” egyáltalán nem értelmezhető. A balkezes nő soha nem is veszíti el petefészek működését, nála továbbra is folyamatos marad a peteérés és a menstruáció, míg egy jobbkezes nőnek ezek után már elmarad a peteérése.
Ilyen összefüggésben az is érdekes, hogy egypetéjű ikreknél az egyik mindig balkezes, a másik pedig jobbkezes.
3. Biológiai természettörvény:
A RÁK- ÉS RÁKKAL EGYENÉRTÉKŰ MEGBETEGEDÉSEK Értelmes Biológiai Különprogramjainak egyedfejlődéstől függő rendszere
(rák-ÉBK és rák-ekvivalens ÉBK)
A rák és a rákkal egyenértékű megbetegedések (rák-ÉBK és rák-ekvivalens ÉBK) Értelmes Biológiai Különprogramjainak egyedfejlődéstől függő rendszere.
Az embriológusok szerint az embrionális fejlődés általában három ún. csíralemezre differenciálódik. Az entodermális, mezodermális és ektodermális csíralemez már az embrió fejlődésének első napjaiban kifejlődik és ezek a szövetek részt vesznek szerveink felépítésében.
Minden sejt és szerv a csíralemezek egyikéhez tartozik, ezért a Germán Gyógytudomány minden ún. betegséget a csíralemez hovatartozás szerint rendszerez.
A Germanische Heilkunde-ban minden ún. betegséget a csíralemez-hovatartozása szerint rendszerezünk. Ha ugyanis a különféle növekményt, duzzanatot, fekélyt a fejlődéstörténet, ill. e szerint a különféle ún. csíralemez-kritériumok szerint sorolunk be, megállapítható, hogy az azonos csíralemezfüggő „betegségek” még más egyéb tulajdonsággal és különlegességgel is bírnak (a középső csíralemezen belül megkülönböztetünk még kisagy-irányította és nagyagy fehérállomány által irányított mezodermális hovatartozást).
Minden egyes csíralemezhez hozzátartozik fejlődéstörténeti szempontból
- egy bizonyos agyi régió,
- egy bizonyos fajta konfliktustartalom,
- egy bizonyos lokalizáció az agyban,
- egy egészen bizonyos szövettan,
- specifikus csíralemezzel rokonságban álló mikrobák,
- és ezen kívül minden ún. betegségnek, valójában a „természet Értelmes Biológiai Különprogramjainak” van egy fejlődéstörténeti szempontból értelmezhető biológiai értelme.
A belső csíralemezből kifejlődött sejtek, ill. szervek reléi, irányító pontok, ahonnan az irányítást kapják, az agytörzsben, az agy leges-legősibb részében helyezkednek el. Szintén ott található még egy rendszerezett lokalizáció, mert jobbra hátul (dorsalis) sorban helyezkedik el a száj, az orrgarat jobb fele, majd az óramutatóval ellentétes irányban következik sorban a gyomor-bél traktus, végül a szigmával és a hólyaggal, valamint a száj bal oldalával végződik (régen „ősszáj-végbél). Szövettanilag minden carcinoma egy adenocarcinoma, mégpedig kivétel nélkül. Az ehhez a csíralemezhez tartozó szerveknél a rákos folyamat sejtszaporulatot idéz elő: tömör, adeno sejttípusú tumorok képződnek, pl. a májban, a bélben, a tüdőben stb.
A külső csíralemezből kifejlődött sejtek, ill. szervek irányító reléi a nagyagy kéregállományában, az agyunk legfiatalabb régiójában találhatók. Minden rákos folyamat során elindul a sejt fekélyes egybeolvadása, vagy pedig előfordul szervi szinten a funkciók csökkenése (inkább: funkciók megváltoztatása), ez lehet pl. egy diabetes vagy egy bénulás stb.
A középső csíralemeznél megkülönböztetünk egy ősi és egy fiatalabb csoportot. A középső csíralemez ősi csoportjához tartozó sejtek ill. szervek reléi a kisagyban találhatók, ezek még az ősagyhoz tartoznak és ezért rákos esetben ugyancsak tömör tumorokat képeznek a konfliktus-aktív fázisban, mégpedig adenoid sejttípusút, például ilyen képződik a mellben, a melanománál vagy a pericardium mesotheliomája esetén (a szívburokban), a pleuránál – (mellhártyában) és a peritoneumban – vagyis a hashártyában.
A középső csíralemez fiatalabbik csoportjához tartozó sejtek ill. szervek irányító pontjai a nagyagy fehérállományában helyezkednek el, a rákos elváltozás során a konfliktus-aktív fázisban nekrózisok vagy lyukak képződnek, vagyis a sejtek egybeolvadnak, mint például ahogyan ez a csontokban, a lépben, a vesében vagy a petefészekben történik.
Minél előrehaladottabb a filogenetikus (törzsfejlődési) evolúció, annál fejlettebbé és komplikáltabbá váltak agyunk programjai. Az agytörzsünk archaikus, legősibb programjaitól kezdve a kisagy már kissé bonyolultabb konfliktusok érzettartalmán át egészen az agykérgünk irányította corticalis konfliktusok érzettartalmáig.
Eredetileg a rák alatt fokozott sejtburjánzással növekvő valódi tumort értettek. Azt gondolták, hogy a tumor sejtjei elúszkálnak és a test más részein társtumort, ún. „metasztázist” növesztenek, de a valóságban ilyen nem fordul elő. A metasztázisokat mindig egy második vagy egy harmadik konfliktus idéz elő és legtöbbször iatrogén (orvos okozta) módon.
Ha manapság a hagyományos orvostudományban egy betegnek a „rák” diagnózissal kell szembenéznie, akkor a legtöbbjüket mélyen lesújtó, megsemmisítő érzés keríti hatalmukba, mely azonnali pánikkonfliktust és egyúttal új rákos elváltozást indíthat el és ezt a hagyományos orvostudományban ún. metasztázisként tartják nyilván.
A metasztázisokról szóló mese egy bizonyítatlan és bebizonyíthatatlan hipotézis. Hisz még soha semmilyen kutató nem talált az ún. rákos betegek artériás vérében rákos sejtet. Márpedig ha az ilyen sejtek úszkálnának a testben, akkor a perifériás vérben, vagyis a test központjától távolabb eső részekben rájuk kellene bukkani.
Az a feltételezés, miszerint a rákos sejtek útközben, a soha még be nem bizonyított útvonaluk során a vérben még át is változnak és például egy, a bélben tömör karfiolszerű tumort képező tumorsejt hirtelen átvándorol a csontokba és ott csontleépítést hajt végre – ez már valóban középkori dogmatizmust felidéző, kész őrület. Egy második és harmadik karcinóma létezésének tényét nem vitatja senki, de annál inkább a tény alátámasztását.
A hagyományos orvostudományban senki nem szentelt különösebb figyelmet az ún. csíralemezeknek. Senki sem sejtette, hogy milyen fontosak. És tulajdonképpen ez az alapja annak, hogy a rák keletkezését soha nem tudták rendszerbe foglalni.
A jövő tankönyveiben az ún. betegségeket ezért majd nem is az eddig megszokott módon szakterületek szerint fogják felsorolni, hanem a csíralemez szerinti hovatartozásuk alapján. Ez az ún. megbetegedések vagy a természet különprogramjainak biológiai-természeti besorolása szerinti rend.
Minden biológiai konfliktusunk rendezhető a fejlődéstörténet szerint. Tudjuk, hogy fejlődéstörténetileg mikor alakultak ki és kerültek programozásra az egyes speciális viselkedések. Ezért nemcsak szerv és agyi régió közti összefonódások, hanem fejlődéstörténeti szempontból adódó testvérkonfliktusok is léteznek, szövettani sejtformációjában ezek mindegyike megegyezik egymással és a gyógyulási fázisban ott mindig csak egyfajta mikrobákat találunk.
4. Biológiai természettörvény:
A MIKROBÁK EGYEDFEJLŐDÉSTŐL FÜGGŐ RENDSZERE
„A mikrobák egyedfejlődéstől függő rendszere”, a Germanische Heilkunde® 4. törvényszerűsége
A mikrobákról eddig azt a nézetet képviseltük, hogy az ún. fertőző betegségeket indukálják és ez az elképzelés igaznak tűnt, mert hiszen az ún. fertőző betegségeknél mindig találtunk mikrobákat. Csakhogy ez nem fedte a valóságot, mert a feltételezett fertőző betegségeket minden esetben megelőzte egy konfliktus-aktív fázis. A mikrobák csak a konfliktus megoldása után vállalnak aktív szerepet. Vezetésük és az aktiválásuk pedig az agyunk irányítása alatt áll. Ők a segítőink olyan értelemben, hogy a rák, vagyis a tumor felesleges szöveteit, melyekre feladatuk betöltése után nincs már szükség, eltakarítják. Vagyis a baktériumok, vírusok segítenek a nagyagyi csoportnál a keletkezett lyukak, nekrózisok feltöltésében, szövetsérülések helyreállításában. Ezért ők a mi hűséges segítőink, vendégmunkásaink.
Az elképzelés, miszerint az immunrendszer a mikrobák ellen küzdő hadsereg, egész egyszerűen téves volt, mert a mikrobák nem a „betegségek” okozói, hanem a megoldást követő fázis optimalizálói.
A Germanische Heilkunde 4. biológiai természettörvénye a mikrobákat szintén a három csíralemezhez rendezi hozzá, mert minden egyes csíralemezzel rokon szervcsoporthoz bizonyos specifikus csíralemezzel rokon mikrobák is tartoznak.
Amikor agyi számítógépünk különféle reléihez hozzárendelték a szerveinket, akkor velük együtt a mikrobákat is beprogramozták.
Ebből következik az, hogy:
- A legősibb mikrobák, a gombák és mycobaktériumok az entodermális szövetekben végzik tevékenységüket, függenek még a kisagy által irányított mezodermális szövetektől, de minden esetre csak az ősagy-irányította (ősagy = kisagy + agytörzs) szervekért felelősek.
- Az ősi mikrobák, tehát a baktériumok a mezodermális szövetekben tevékenykednek és az összes mezodermális szövetből kialakult szervért felelősek.
- A fiatal ún. mikrobák, tehát a vírusok (ha léteznek egyáltalán), szigorú értelemben véve nem igazi mikrobák, vagyis nem élőlények, kizárólag ektodermális szövetekért, ill. a nagyagykéreg irányította szervekért felelősek.
A felelősség ebben az értelemben azt jelenti, hogy a mikrobák egyes csoportjainak „munkahelye“ mindig csak bizonyos szervcsoportokban lehet, azokban, amelyek csíralamez-származásuk szerint velük megegyezőek. A „munkakezdés“ ideje nem külső tényezőktől függ, mint ahogy ezt eddig mindannyian hittük, hanem erre kizárólag az agyi számítógép adja ki az utasítást.
Azt is hittük, hogy a mikrobák „rosszindulatúak“ és hogy azokat ki kell irtani. Ez badarság volt! Óriási szükségünk van az életterünk szélességi fokán fellelhető mikrobák teljes palettájára. Ha például “higiéniai okokból” hiányoznak mycobaktériumok a szervezetünkből (TBC), akkor a gyógyulási fázisban nem tudjuk elbontani a tumorainkat.
És ennek tumorok sorára katasztrofális kimenetelű következményei vannak:
Egy pajzsmirigy-karcinómánál ez például azt eredményezheti, hogy a konfliktus megoldása ellenére a karcinóma nem tud elbontásra kerülni és továbbra is nagy mennyiségű thyroxint termel. Ennek oka éppen a mycobaktériumok hiánya, melyek normális esetben a tumort elbontja és a thyroxinszintet normál értékűre csökkenti. Egy vastagbél-karcinóma is jelentős komplikációkat okozhat és sebészi eljárással el kell távolítani, ha nincsenek jelen a mycobaktériumok.
Mycobaktériumok már (vagy majdnem) az egysejtűek óta, még az állat és az ember kifejlődése előtt léteznek. A számukra kitűzött feladat világos, mégpedig az, hogy az ősagy által irányított tumorokat a gyógyulási fázis megkezdésétől számítva elsajtosítsák és elbontsák. De mint ahogyan a később elbontandó tumorok is, melyek miután funkciójukat betöltötték és teljesítették feladatukat, a mycobaktériumok is a konfliktus-aktív fázisban szaporodnak.
Azt is tudjuk már, hogy a mycobaktériumok (TBC) más néven még „saválló pálcikáknak“ nevezik őket – mert semmilyen hatással nincs rájuk a gyomorsav – a DHS-tól számítva jelen vannak a szervezetünkben! Ha a konfliktusmegoldás után kapjuk meg őket a gyógyulási fázisban, az Értelmes Biológiai Különprogram tekintetében már nem válnak hasznunkra, mert csak azok hasznosulnak, amelyek a konfliktus-aktív fázisban szaporodtak. Szervezetünk bizonyára – a barátjával, a mycobaktériummal összejátszva – éppen csak annyi saválló pálcikák termelését engedélyezi, mint amennyire később a tumor elsajtosításához szükség lesz. És mi buták azt hittük, hogy a tuberkulózist ki kell irtanunk.
A baktériumok ezzel szemben a nagyagy-csoporthoz tartoznak és, mint minden nagyagy vezérelte szerv – ebben az esetben egészen pontosan a nagyagy fehérállománya által irányított szerv – a gyógyulási fázisban sejtszaporodást indukálnak. Ebből kifolyólag a baktériumok szaporodása is csak a konfliktus megoldásától számítva (KM) indul el.
A vírusok nem önálló élőlények mint a baktériumok, hanem csak bonyolult fehérjemolekulák, melyek adott esetben – mégpedig kizárólag a gyógyulási fázisban, tehát a konfliktusmegoldás után szaporodnak, és a bőr, valamint a nyálkahártyák fekélyesedését hivatottak helyreállítani. Hogy léteznek-e egyáltalán, azt nem tudja senki sem, de amúgy nem is fontosak, mert a gyógyulás a (feltételezett) vírusok nélkül is létrejön.
Most már láthatjuk, hogy szervezetünkben a mikrobák értelemszerűen vannak jelen és az Értelmes Biológiai Különprogram biológiai folyamataiba beleillenek. Ők velünk egyenlőek és azért keletkeztek, hogy segítségünkre legyenek. Mindegyikük a körforgás rendszerének tagja, és ezt mi nem tudtuk. A természet körforgása azonban megakad, ha bűvészinasok ilyen-olyan tényezőket kiiktatnak. Csaknem minden, amit eddig a “modern orvoslás tudósaiként” tettünk, értelmetlenség volt.
5. Biológiai természettörvény:
A KVINTESSZENCIA
A "kvinesszencia" a lényeg megértésének törvénye, miszerint az összes ún. betegség a természet Értelmes Biológiai Különprogramjának részét képezi, és ez a fejlődéstörténet szempontjából értelmezhető
A „kvintesszencia” a lényeg megértésének törvénye, miszerint az összes ún. “betegség” a természet Értelmes Biológiai Különprogramjának (ÉBK) részét képezi, és ez a fejlődéstörténet szempontjából értelmezhető.
Amikor 1981-ben a „Rák vastörvényét” és „minden ÉBK lefolyásának két fázisú mivoltát” (feltéve, hogy megoldódik a konfliktus), felfedeztem, és 1981. októberében mindezt a Tübingeni Egyetemre benyújtottam habilitációra, azt hittem, hogy rájöttem a rák összefüggéseire.
Két évvel később, további kutatásaim során vettem észre, hogy nem csak a karcinómás megbetegedések, hanem minden egyéb ún. betegség menete is szemmel láthatóan megegyezik a biológiai természettörvények lefolyásával.
1987-ben az embriológia alapjait és az emberi viselkedés kutatási eredményeit követve sikerült megtalálnom a harmadik és a negyedik természettörvényt. Meglepődve állapítottam meg, hogy az orvostudomány minden ún. megbetegedési folyamata világosan levezethető az eddigi 4 lefektetett természettörvény alapján és ez minden egyes esetben reprodukálható. Ez a biológiai nézet vezetett mondhatni szükségszerűen az alábbi igazán lélegzetelállító konzekvenciához:
Amikor az egyes csíralemezek ún. megbetegedéseit egyenként megvizsgáltam, azt állapítottam meg, hogy kell, hogy legyen mindennek biológiai értelme. Azt vettem észre, hogy az ún. betegségek nem a természet értelmetlen, felesleges hibáiként jelennek meg, melyeket le kell győzni, hanem minden egyes „megbetegedés” egy értelmes történés és mindez szabályszerűen rákényszerített arra, hogy minden egyes esetben feltegyem a kérdést:
Mi által keletkezett az a „betegség”?
Mi a biológiai értelme?
Kiderült számomra, hogy sok „megbetegedés” esetén csak az embriológia szerint lehet kikövetkeztetni a biológiai értelmet.
Az is kiderült, hogy a biológiai értelem értelmezésébe bele kell vonnunk a biológiai-szociális összefüggéseket is.
Végül felmerült bennem a kérdés, hogy vajon az eddigi felfogásunk az ún. betegségekről a „betegség” fogalmával nem volt-e homlokegyenest téves, mivel hogy a „betegségek” biológiai értelméről fogalmunk sem volt.
Sikerült bebizonyítanom, hogy az ún. betegségek biológiai értelme csíralemezfüggő. Ez roppant fontos, sőt, az egész Germán Gyógytudomány megértésének gerincét képezi. Innen eredt számomra a „betegség” régi fogalmának teljesen új, nozografikus (nozográfia: a betegségek elnevezésének tudománya) értelmezése. Ebből kifolyólag a régi értelemben véve már nem is szabad betegségről beszélnünk, hanem a természetnek egy értelmes, speciális programjáról.
A “különprogram” elindítója – a DHS is már annak az értelmes folyamatnak része, hogy bekapcsolja az Értelmes Biológiai Különprogramot (ÉBK).
Amióta a feltételezett „betegségeket” már nem „rosszindulatú dolognak”, a természet üzemzavarának vagy Isten csapásának gondoljuk, hanem a természet Értelmes Biológiai Különprogramjainak egyes fázisait értjük ez alatt, azóta a biológiai értelem, amit minden ÉBK tartalmaz, természetesen döntő jelentőséggel bír.
Az ÉBK-nak tehát van egy értelmes biológiai célja, vagy másképpen: az ÉBK célja valami ÉRTELMES, vagy valamilyen értelemszerű, biológiailag szükséges dolog elérése. Ugyan a Biológiai Értelem, mint láthattuk, hol a konfliktus-aktív, hol pedig a konfliktus megoldását követő fázisban nyilvánul meg. Ebben az anyatermészet egész egyszerűen megengedte magának, hogy mindkettőt megvalósítsa, persze teljesen rendszerszerűen, különböző csíralemez-csoportosításban, pedig az ősagy-irányította szervek és a nagyagykéreg irányítása alatt álló szervek egyébként viselkedésükben homlokegyenest ellenkezőek:
Az ősagy-irányította szervek a KA-fázisban sejtszaporodást, a nagyagykéreg irányította szervek pedig sejtsorvadást indukálnak a KA-fázisban. De a biológiai értelmüket tekintve nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az anyatermészet (lásd. gombák és mycobaktériumok) már a DHS-től számítva szem előtt tartja az MK-fázis kezdetét. Mert ugye a DHS-től számítva kezdenek el szaporodni a mycobaktériumok (TBC), melyek azonban csak a konfliktus megoldásától kezdve kerülnek bevetésre, ami azt jelenti, hogy mint már említettem, csak megfelelő mennyiségű mycobaktériumok kerülnek „előgyártásra”, amekkorára később a tumor elbontására szükség lesz.
Például: ha az irigység érzetével lenyeltünk egy falatot – nehogy a konkurencia megszerezze -, és az a túlzott mérete miatt megakadt a bélben, úgy az egyén kólikát (hasfájást, bélpangást) kap. Ezzel a kólikával együtt, és ez esetben ez maga a DHS, bekapcsol egy Értelmes Biológiai Különprogram, vagyis proximális (a száj felé haladó irányban) elkezd növekedni egy ún. bélrák. Ez gyors sejtszaporodást jelent (hagyományos orvoslás szerint: megnövekedett mitotikus aktivitás, malignus (rosszindulatú) tumorok)! Ezzel egy időben, ugyanolyan gyorsasággal szaporodásnak indulnak a mycobaktériumok is (persze ha az egyén rendelkezik minimum ennek a fajtának csak egyikével).
Ennek biológiai értelme: A bélrák millió, különösen erős emésztőnedvet termelő „eldobható”, egyszer használatos sejtből áll. Szó szerint literszámra választódik ki az emésztőnedv, hogy a nagy falatot megeméssze, feldarabolja és egyszer csak elég kicsi lesz és átcsúszik. Ezzel megoldódik a konfliktus.
Ettől a perctől kezdve az agy utasításai szerint dolgoznak a mycobaktériumok, de a saját több millió éves tapasztalat alapján tudva azt, hogy melyik „eldobható” sejtet szabad elsajtosítva elbontani és melyiket nem – és kizárólag az „eldobható sejteket” = a tumort bontják le. Mindez erős, tipikus éjszakai izzadás és előbb magas, majd később közepes testhőmérsékleten zajlik hajnal felé. Tehát egész egyszerűen csak az újonnan felszaporított sejtek sajtosodnak el, később pedig hegesedés marad hátra a helyén.
A páciensnek ezentúl meg kell tanulnia ezt átvitt értelemben értelmezni. Mi az „ocsmány emészthetetlen konfliktus” miatt keletkezett „megemészthetetlen falatot” már nem egy táplálékfalatnak tekintjük, hanem „egy átvitt értelemben vett megemészthetetlen falatnak”. Tehát: egy házat, egy autót, egy örökséget, egy meghiúsult üzletet vagy egy elvesztett pert.
Biológiai-„archaikus” szempontból azonban még úgy reagálunk, mintha az egy emészthetetlen táplálékfalat lenne, mely számunkra az „ocsmány, emészthetetlen konfliktust” okozta.
Hasonló dolog történik a női mellben: (biológiai értelme a KA-fázisban van). Ha egy jobbkezes nő elszenved egy anya vagy gyermek iránt érzett “aggodalom, ill. gondoskodás-konfliktus”-t, nála a bal emlőben növekedik egy adenoid emlőmirigyrák, vagyis szaporodásnak indulnak az emlőmirigyszövetek. A biológiai értelem egyértelműen az, hogy a csecsemőnek, melynek fejlődését most például egy baleset akadályozza, segítséget nyújtsunk és ez úgy valósulhat meg, ha több anyatejet kap. Az anya szervezete így igyekszik a keletkezett sérüléseket kiegyenlíteni. Amíg a konfliktus fennáll, növekszik az ún. emlőmirigyrák, ill. a tejtermelés folyamatos marad.
Csak a csecsemő rendbejövetelének pillanatától kezdve következik be a konfliktus megoldása, vagyis leáll az emlőmirigy burjánzása. Később ennek helyén hátra marad egy kaverna. Ez lehet egy egész, folyadékkal teli többé-kevésbé feltöltött üreg, de lehet egyfajta megritkított szövetrész is, mint a szivacs vagy a svájci sajt.
Az emlő minden esetben nagyjából visszanyeri eredeti formáját és mind funkcionális, mind az ez idő alatt fennálló, de a jövőbeni szoptatás tekintetében is teljes értékű és sértetlen marad. Ilyen folyamatok az ún. civilizált országokban a nőknél általában a szoptatási időn kívül indulnak el. Ha a civilizációban egy nő átél a szoptatási időn kívül egy anya vagy gyermek iránti “aggodalom, ill. gondozás-konfliktus”-t, úgy egy ilyen emlőmirigytumor elkezd növekedni és azt a célt imitálja, hogy a csecsemőnek több tejet kell adni, pedig a csecsemő ilyenkor többnyire már egy nagyobb gyermek.
Más a helyzet a víz- és folyadékkonfliktusnál (nagyagy-mezoderma), itt a konfliktus-aktív fázisban a veseszövetekben nekrózist láthatunk és egyúttal mindig megemelkedik a vérnyomás is, ennek azonban az a biológiai értelme, hogy a nekrózis által képzett lyukat a veseszövetben funkcionálisan kompenzálja, hogy azután elegendő vizeletet tudjon kiválasztani.
A konfliktus megoldást követő fázisban a vesenekrózisból elkezd nőni egy hólyaggal teli tok. Ezt vesecisztának nevezzük. A ciszta belsejében ilyenkor fokozódik a sejtburjánzás, majd a végén 9 hónap múlva a folyadék helyén szilárd, saját vérérrendszerrel rendelkező sejtszövet épül fel. A ciszta ilyenkor „belenő” a környező szövetekbe, de később amikor már megszilárdul, magától leválik onnan. A biológiai értelem itt a MK-fázisban, vagyis a maradandó parenchymás és funkcionális fokozásban nyilvánul meg.
Hogy ezt itt az anyatermészet miért éppen így oldja meg, azt még nem tudhatjuk. Lehetséges, hogy a maradandóra tervezett valós parenchymás és funkcionális szervi megnagyobbítást nem tudja „azonnal” véghez vinni – mint ahogy teszi azt az „eldobható” gyors mitózisos sejtek esetében, mert az ott úgysem olyan életbevágóan fontos. Ezeket a sejteket rövid időre tervezte és később úgyis elbontásra kerülnek.
A nagyagykéreg irányította karcinómák biológiai értelme szintén a KA-fázisban van, de míg az ősagy által vezérelt szervek esetében a parancs ebben a fázisban sejtszaporulat, itt épp az ellenkezője: sejtsorvadás a laphám nyálkahártyában (fekély), mely a gyógyulási fázisban ismét felépül.
De mivel eddig erről senki semmit sem tudott, az MK-fázis nekrózis vagy fekélyek helyreállítási vagy az újrafeltöltési folyamatait ráknak vagy szarkómának is nevezték, mert hát nagyszámú és nagy sejtmagú – persze a gyógyulás érdekében történő – sejtszaporulatot (mitózis) találtak. Így már érthető, hogy azért nem tudtuk megérteni eddig a rák keletkezését, mert nem értettük az összefüggéseket és főleg a biológiai konfliktusprogramjaink fejlődéstörténeti keletkezésének mechanizmusát.
A ”La medicina sagrada” (ahogy a spanyolok mondják: a Szent Orvostudomány) mindent a feje tetejére állított, és a tényeket kivéve már semmi sem igaz.
Nemcsak az Értelmes Biológiai Különprogramoknak van saját biológiai értelmük. Az ilyen ÉBK-k skizofrén konstellációjából adódó kombinációinál egészen más, különleges biológiai értelmet találunk, itt kvázi egy „felsőbb értelem” nyilvánul meg.
Ezen semmi esetre sem valamilyen transzcendentális, világnézeti vagy spirituális dolgot kell értenünk, hanem azt a tényt, hogy az anyatermészetnek ezek szerint arra is nyílik lehetősége, ill. gyakorlatot szerzett abban, hogy a látszólag kilátástalan helyzetekben (pl. pszichózisban) egyben új dimenziókat nyisson meg, melyekkel az egyén mégis kap egy esélyt a nehéz szituációk megoldására. A Germán Gyógytudomány itt is az értelmes terápiás kezelés új dimenzióját nyitja meg.
A Germán Gyógytudomány az 5. biológiai természettörvénnyel lett teljes.
Ez a quinta essencia, a „kvintesszencia”, vagyis a lényeg.
Mi emberek minden szerénység nélkül most első ízben láthatjuk, sőt megérthetjük, hogy nemcsak a természet, hanem a természet minden egyes folyamatának értelme van éspedig mindent egybevéve. És hogy az eddig „betegségeknek” nevezett folyamatokat nem valamiféle értelmetlen zavar okozott, melyet a bűvészinasoknak kellett helyrehozniuk, hanem álmélkodva vesszük tudomásul, hogy semmi sem volt értelmetlen, rosszindulatú vagy beteges.