Terápia a Germanische Heilkunde-n belül®, amihez
 szükséges a józan ész

A józan ész olyan egyszerű és boldogító, a páciens lelkének megfelelő és általános orvosi tulajdonság lenne. Azonban a legegyszerűbb mindig a legnehezebb. Valamikor réges-régen, a régmúltban a józan észt tekintve a legokosabbakból orvosokat, varázslókat és mágusokat képeztek. Olyan emberekből, akik ismerték az emberi lélek magasságait és mélységeit.

A rákos megbetegedés terápiája, mint minden ún. „megbetegedés” (egy Értelmes Biológiai Különprogram fázisai) terápiája a Germanische Heilkunde rendszere szerint először is abban áll, hogy a páciensnek elmagyarázzuk az összefüggéseket. Ezenkívül megszabadítjuk a testében mozgolódó „daganatos sejtek” okozta páni félelemtől, valamint megvilágítjuk számára betegségének keletkezési- és lezajlási mechanizmusát, amit legtöbbször a páciens maga is érzett. Ez teljes mértékben különbözik az akadémiai orvostudomány eddig alkalmazott terápiáitól.

Ez a rendszer(telenség) mostanra idejétmúlttá vált. A jövő terápiájában a gyógyszerek adagolásának lesz a legcsekélyebb szerepe, hiszen azokat maguk az orvosok sem preferálják. Ehelyett a páciens megtanulja megérteni biológiai konfliktusa és ún. megbetegedése (ÉBK) okát, és orvosával együtt találja meg a legjobb utat ahhoz, hogy maga mögött hagyja a konfliktusát és a jövőben ne essen ugyanebbe a csapdába.

Azonban ha a páciens folyamatosan az akadémiai orvostudomány és a Germanische Heilkunde rendszere között hánykolódik, mint korábban oly gyakran, az felér egy váltózuhannyal. Azonban ezt a bizonytalanságot nem lehet sokáig bírni, lassan elfogynak a tartalékai.A páciensen önmagában a diagnosztizált rák illetve a „generalizált áttét” fogalmának köszönhetően reménytelenség uralkodik el, a poklok poklát éli át. Az eddigi vélemény, miszerint a rákos burjánzás megállíthatatlan, a legtöbb páciens számára felér a halálos ítélettel, egy feltételezett halálos ítélettel. Ezért is jár súlyos következményekkel, ha a páciensek remény és pánik, aktivitás és passzivitás közepette sodródnak a folyamatban. Alapjában véve ezek a „váltózuhanyok” a legsúlyosabb komplikációkat rejtik.

Számtalan komplikációval kell számolnunk a gyógyulás során is. Ide tartoznak például az agy, valamint a rákos daganat
helyreállítási folyamatai, amelyek egy ún. betegség után a vagotoniában minden helyreállítási stádiumban felléphetnek; pl. hepatitis vagy
influenza esetén stb. Ekkor a páciens teljesen magától értetődőnek tekinti, hogy néhány hétig, hepatitis esetén akár hónapokig is gyenge és
fáradt. Ha azonban egy ún. rákos betegnél a megoldási fázisban hepatitis lép fel, de egyébként jól érzi magát, hajlik arra, hogy ezt az állapotot
rendellenesnek tekintse. Ekkor a rákos pácienseknek tudniuk kell, hogy ez az állapot kívánatos és optimális.

Minden páciens rendbenlévőnek találja, ha csonttörés esetén fájdalmai vannak. Az orvosok közlik a pácienssel, hogy a törésnek regenerálódnia
kell, callus képződik, és ez olykor egy ideig fájdalommal jár. Egy páciens esetében, akinek osteolysis-sel összefüggő gócai voltak, alapjában véve ugyanaz a helyzet. Az osteolysis után rekalcifikáció kezdődik, és a csont környéke jelentősen megduzzad. Ez a folyamat erős fájdalmakkal járhat különösen a csigolyákban, ha a csigolya közötti lyukak beszűkülnek, és ezáltal nyomást gyakorolnak a gerincvelői idegekre. Sok páciens szenved a szinte elviselhetetlenül kínzó csontfájdalmaktól. Azonban ha a beteg tudatában van annak, hogy ez a gyógyulási folyamat része, és ezt rekalcifikáció követi, akkor könnyebben átvészeli ezt az időszakot.

A vagotónia a gyógyulási fázisban egy hosszú ideig tartó szimpatikus, konfliktus-aktív állapot után olyan, mint az eső a kiszáradt földön.

Most minden helyreállításra kerül. Nemcsak az agy áll helyre, hanem az egész testben az eddig "elmaradt" vagy elhalasztott feladatok sorra kerülnek: pl. a korábban nyugvó tályog most újra fellángol, vagy az erek elhelyezkedése által eddig minimálisra szorított szivárgó vér mennyisége most hirtelen megnő, az elvesztett testsúly pótlása történik, és nem utolsósorban maguk a rákos daganatok vagy a nekrózisok is gyógyulnak, újrafeltöltődnek kalciummal, a mikrobák által újjáépülnek vagy lebontásra kerülnek. Mindezek a folyamatok azonban, amelyek önmagukban normálisak és üdvözlendőek, komplikációkat okozhatnak, mint például vérzés esetén, vagy amikor az ödéma elzárja az életfontosságú utakat: mint például diftéria esetén a légutakat, hörgőrák esetén a hörgőket, epeúti fekély-karcinóma esetén az epeutakat. Ezért egyetlen komplikációt sem szabad alábecsülni.

Alapvetően különbséget teszünk a konfliktus-aktív fázisban (KA-fázis) fellépő szövődmények, mint például a funkcionális zavarok pl. a cukorbetegségben, és a gyógyulási fázisban fellépő szövődmények között. Az agyi szinten a legtöbb komplikációval a gyógyulási fázisban találkozunk, amikor a gyógyulás jeleként kialakul a helyi agyi ödéma, amikor az agyi nyomás kialakul, és amikor vigyáznunk kell, hogy a beteg ne essen kómába. Ebben a fázisban a kávé, a tea, a szőlőcukor, a C-vitamin, a Coca-Cola és a fejre tett jégpakolás, mint a nagymamák idejében, enyhe esetekben segíthet. A betegek 60-70%-ának azonban nincs szüksége gyógyszeres kezelésre a gyógyulási fázisban. Ezt a döntést azonban csak azután szabad meghozni, hogy a CT-vizsgálat kimutatta, hogy erre valóban nincs szükség.

Az embereket rá kell vezetnünk arra is, hogy tanulmányozzák az állatvilágot. A megoldási fázisban az állatok nyugodtak, sokat alszanak, higgadtan megvárják, míg újra erőre kapnak. Egy állat sem menne ki a napra MK-fázisban, ha nem muszáj, hiszen agyi ödéma alakult ki, és
beléjük van kódolva, hogy a közvetlen napsütés az agyi ödémára kedvezőtlen hatást gyakorolhat.

A Hameri Góc felhevült helyein alkalmazott hűsítő borogatás a megoldás, különösen éjszakánként, a napi ritmus vagotoniás fázisában. A páciensek MK-fázisban éjjel szenvednek a leginkább, méghozzá körülbelül hajnali 3 vagy 4 óráig, ugyanis a szervezet ekkor kapcsol át nappali ritmusra. Tapasztalataim szerint a páciensek 95-98% túléli ezeket a komplikációkat. És feltehetően a fennmaradó 5%-os arány is csökkenthető, ha a pácienseket, akiknél az agyukat érintő komplikációk lépnek fel, intenzív orvosi kezeléssel át tudjuk segíteni a kritikus időszakon. 

Tehát ha tudatában vagyunk, hogy a konfliktus megoldása után gyakorlatilag minden rákos megbetegedés agyi tüneteket okoz (akkor is, ha a páciens ezt nem veszi észre) az agyi CT-felvételen ún. Hameri Gócként egyértelműen megjelenik, a jövőben ezeket lelkiismeretesen
diagnosztizálni kellene. Ha ezt a pácienssel is tudatjuk, már nem rémül meg akkor sem, ha átmenetileg fejfájás, hányinger, szédülés, kettőslátás vagy hasonló tünetek lépnek fel, amelyek korábban teljesen pánikba ejtették. A legtöbb esetben ezek a folyamatok problémamentesen zajlanak le.

Orvosként az is feladatunk, hogy oly módon tekintsünk a számtalan lehetséges komplikációra, mint minden más „betegség” esetében.
Minden esetben fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy mi van akkor, ha a páciens nem hal bele a rákba, azonban olyan komplikáció lép
fel, amely megelőzéssel elkerülhető lett volna. A halál az halál.

Engem szinte kivétel nélkül olyan páciensek találtak meg, akikről az akadémiai orvostudomány lemondott. És végig kellett néznem, hogy számtalan ember az életét veszti. Akkori helyzetemben, a rendelkezésemre álló primitív eszközökkel már nem tudtam nekik segíteni, mert egykori
kollégáim megtagadták a segítségüket. Ezen betegek közül soknak nem kellett volna, hogy ez az életébe kerüljön. Egészen biztos vagyok abban, ha egykori kollégáim közül csupán néhány hajlana arra, hogy segítséget nyújtson, különösen az idegsebészek és az intenzív terápiás szakorvosok soraiból, akkor ezeket a komplikációkat ellenőrzésünk alatt tarthatnánk.

A rákos megbetegedések terápiáját három szintre oszthatjuk:
- lelki szint: a gyakorlati–lelki terápia egészséges emberi értelemmel,
- agyi szint: a folyamat megfigyelése és agyi eredetű komplikációk terápiája,
- szervi szint: a szervi eredetű komplikációk terápiája.

Tudatában kell lennünk annak, hogy a szervezetünkben mindig minden egyidejűleg, szinkronban történik. Semmiképpen nem vetemedhetünk
arra, hogy a Germanische Heilkunde-t különálló területekre osztjuk fel: „Valaki a lelket, valaki más pedig az agyat vagy a szerveket
vizsgálja". Azonban először is különbséget kell tennünk konfliktus-aktív fázis (KA-fázis) és a konfliktus megoldási fázisa (MK-fázis) között.
A páciens aktív konfliktusa esetén először meg kell találnunk a DHS-t, a konfliktus-élménysokkot, hogy lehetőleg mindhárom szinten konkrétan
meg tudjuk határozni. Ebből fény derül a konfliktus maximális időtartamára, a tartalmára, és a szervekre vonatkozó megnyilvánulására. Emellett a konfliktus lefolyásának, különösen intenzitásának ismerete is fontos ahhoz, hogy fel tudjuk mérni a konfliktustömeget.

Figyelembe kell venni, hogy a páciens bal- vagy jobbkezes-e, és meg kell határozni az aktuális hormonális helyzetet is, azaz például azt, hogy a nő a nemileg érett-e vagy a menopauzában van-e illetve, hogy szed-e fogamzásgátló tablettát. Ugyanez értelemszerűen vonatkozik a férfiakra is. A pácienssel együtt kell megoldást találni a konfliktusaira, különösen a félelmeire.

Minél karizmatikusabb egy terapeuta és minél egészségesebb emberi értelemmel rendelkezik, annál biztosabb, hogy segíteni tud a páciensnek
valódi, lehetőség szerint szellemi megoldást találni, vagy rá tudja erre vezetni a „keresőt”. A legjobb megoldásnak az tűnik, ha a páciens egy ilyen
együttműködés keretein belül maga talál rá a megoldásra. A páciens maga mögé utasítja a pánikot azáltal, hogy nyugodtnak érzi magát. Ahogyan az állat is leküzdi a pánikot, amikor védelmező fészkét, édesanyját, nyáját, falkáját vagy fajtársait érzékeli.

A különféle nyugtatók csak elhomályosítják a képet, és azt a veszélyt hordozzák magukban, hogy az akut aktív konfliktus szubakut, függő konfliktussá válik. Emellett mindenféle izgalom nagyon veszélyes, és kerülni kell, mert bármilyen triviális okból történő izgalom bármikor eszkalálódhat és újabb konfliktust válthat ki.

Ha megoldódott a páciens konfliktusa, nagyon fontos a lehető leggyorsabban készíteni egy koponya CT-felvételt, mivel a várható epileptikus vagy epileptoid krízis komplikációkat okozhat, amelyeket előre fel kell tudnunk mérni. „Birtokvesztés-konfliktus” esetén plusz/mínusz 14 napos pontossággal meg lehet jósolni a közelgő szívinfarktus időpontját, ha tudjuk, hogy mikor oldódott meg a konfliktus és mit mutat a CT, ekkor megelőző intézkedéseket foganatosíthatunk, ha szükséges. Azonban találkozhatunk olyan konfliktusokkal, amelyeket már nem
szabad megoldani. 

A Germanische Heilkunde-ban műtétre akkor kerülhet sor, ha az indokolt, pl. ha egy természetes, spontán gyógyulás elhúzódna, és túl nagy kellemetlenségeket okozna a páciensnek, pl. ha egy páciens melle már olyannyira meg van roncsolódva, hogy lelki szempontból egy további
biológiai lefolyás nem várható el tőle. A gyógyszeres kezelés sem kizárólag az akadémiai orvoslás szakterülete. Azonban a Germanische Heilkunde-ban csak akkor alkalmazunk mesterséges szereket, ha enyhíteni kívánjuk vagy el akarjuk kerülni a természetes gyógyulási folyamat komplikációit. Nem a rákot kezeljük velük, mint ahogy eddig a kemoterápiával ezt a látszatot keltették, hiszen az felér egy ördögűzéssel. Ha engem kérdeznek arról, hogy egészen pontosan hogyan kell eljárni rákos megbetegedés esetén? 

Kérdezzünk csak meg egy édesanyát, hogy hogyan gyógyítja gyermeke bánatát. Az anya meglepetten azt válaszolná, hogy nem tudja, de eddig mindig sikerült megvigasztalnia vagy jó kedvre derítenie gyermekét. És ahogyan nem tudok szabályt felállítani arra, hogy egy páciens esetében „pszichoterápiai szempontból” mi a helyes eljárás – sajnálatos módon arra sem tudok, hogy hogyan vegyük rá a páciens hozzátartozóit, a főnökét, a munkatársait vagy a szomszédját, hogy „beszálljanak a játékba”, akkor pedig végképp nem tudom, mi a teendő, ha részesei ennek a konfliktusnak. Hiszen nem csupán a páciensre kell összpontosítanunk, a környezete közreműködésére is szükség van, különben a páciensen gyakran már nem lehet segíteni. Ez az orvos kifinomult érzékén múlik. Sajnos gyakran a hozzátartozók nem érdekeltek abban, hogy nagybátyjuk, sógoruk vagy apjuk életben maradjon, hiszen ezzel az „örökösödési kérdést” késleltetnék. Ekkor érjük el a terápiás lehetőségek határait.

Azáltal, hogy a páciens tudatában van a megbetegedés teljes folyamatának, többé nem esik pánikba, hiszen a Germán Gyógytudománnyal erre nincs is oka. Ráadásul a gyógyítás során nem lép fel olyan sok következménykonfliktus, pánikkonfliktussal sem kell számolnunk, hiszen a páciens, kezdetektől fogva vagy legalábbis a megbetegedés előtt megértette a rendszert, ennek köszönhetően higgadtan viseli a várható tüneteket, különösen a megoldási fázisban. Tudatában van annak, hogy ezek alapjában véve nem betegségek, ahogyan azt korábban hittük, hanem minden egyes folyamat egy Értelmes Biológiai Különprogram része, amelyet az anyatermészet a javunkra fordít. A páciens megérti, hogy mi történik vele, milyen folyamatok várhatóak, és azt, hogy az Germanische Heilkunde-nak köszönhetően a betegek 98%-a túléli a megbetegedéseket. Ha közülünk sokan ismét elszenvednek egy konfliktust és újra „rák” üti fel a fejét, ez teljesen normális, ezért nem is találja súlyosnak, ha megértette a Germanische Heilkunde-t.

Egyes páciens számára zavaró lehet, hogy a Germanische Heilkunde® nem a korábbi (nem)megértés szerinti terápiát javasolja, de a Germanische Heilkunde® megértéséből a terápia típusa már logikailag is meggyőző és nagyrészt következik. A Germanische Heilkunde® terápiája leginkább annak felel meg, ami biológiailag az embereknek és állatoknak szól, és ezért "nem gyógyszer, amit le kell nyelni" - ahogy egy korábbi páciensünk mondta; ami viszont nem jelenti azt, hogy a gyógyszereket nem használjuk, ha hasznosak, vagy ha a páciens számára előnyt remélünk. Minden olyan gyógyszert, amely tüneti szempontból jó, a páciens javára kell alkalmazni, aszerint a kritérium szerint, hogy az orvos a saját feleségén is alkalmazná-e.

Copyright by Dr. med. Ryke Geerd Hamer