A 40. eset

Ez a kieli egyetemi női klinikán történt „40. eset” bevonul majd a történelembe. Az önök számára érdekes lehet, hogy a vizsgálatok Kiel-ben
1982 januárjában kezdődtek, tehát mindössze 3 hónappal a Rák vastörvényének felfedezése után. Ez az eset 1982. március 2-án vette
kezdetét. Az biztos, hogy akkoriban még sokmindent nem tudtam. Ennek ellenére a diagnosztikai precizitás már nagyfokú volt, Prof. Semm reakciója pedig tipikusnak mondható. Így utólag: nomen est omen.
 

Az utolsó eset (= teszt-eset) a kiel-i egyetemi női klinikán 1982. március 2. Jelen van: Dr. Hamer

1.) Név: Professzor Gertrud Savelsberg, született: 1899. február 3-án
2.) Diagnózis: méhnyak-karcinóma (előrehaladott állapotban)
3.) Szövettan: laphámkarcinóma, 3. stádiumban
4.) Felfedezve: 1981 novemberében – vérzések (érezhető manifesztációs időpont). December elején diagnosztizálták a klinikán.
5.) A betegség felfedezéséig eltelt időszak: (1980. január/februártól 1981. novemberéig). Ebből aktív konfliktustömeg-felhalmozódás: 1980. január/februártól máig. 

Előzmény: Addig a napig a páciens számára a legsúlyosabb sorscsapás: szerelme halála 1971 novemberében 49 év szerelem után. Gyász 1971 végétől 1973 elejéig (körülbelül 15 hónap). Nincs konfliktus! Nincsenek (szexuális) konfliktustünetek!

6. A konfliktustömeg felhalmozódása (címszavakban) 
A páciens valódi traumát élt át élete során, a szerelme halála utáni gyász, akit ő a férjének és a szerelmének nevezett, mérhetetlenül megviselte annak ellenére, hogy nem házasodtak össze. Ahogyan ő maga is, a férfi a nép- és világgazdaság professzora volt. Egyetemistaként nála doktorált és habilitált és docensként 15 évig dolgozott vele. Ez egy forró, erősen szexuális tartalommal bíró plátói szerelem volt. A páciens életében az első sorscsapás a professzor halála volt 1971 novemberében, amely az első legnagyobb traumát jelentette. Úgy érezte, hogy 1973 márciusára nagyjából túltette magát „férje” halálán. Akkoriban a pácienst nem vizsgálták meg. Nem alakulhatott ki méhnyak-karcinóma, mert nem lépett fel semmilyen „szexuális konfliktus”-tünet. A „férje” 78 éves korában hunyt el. Úgy tűnik, hogy a páciens ezt inkább sorscsapásként fogta fel, mert semmivel sem vádolta magát. Kétségtelen, hogy ez volt a páciens számára az addigi legsúlyosabb sorscsapás, azonban úgy tűnik, hogy akkoriban nem szenvedett el konfliktust.

A páciens 1980 januárjában szenvedte el élete legsúlyosabb konfliktusát: „Férje”, Prof. Mettke, aki agglegényként hunyt el, és gyermekei sem voltak, a pácienst, a „feleségét” tette meg végrendeletének végrehajtójának. Terjedelmes képgyűjteményét pedig a Husum Múzeumra hagyta. És noha már 10 év telt el a halála óta, az ügyét még csak részben bonyolították le. A levelezéseit – a személyiségének megértése és méltatása céljából – szintén a múzeum rendelkezésére kellett bocsátani. 1979 decemberében a professzor teljes levelezését elküldték a páciensnek, hogy kiválassza azon leveleket, amelyek a múzeum számára fontosak lehetnek. A csomagban voltak csaknem 60 évvel korábbi szerelmes levelei, amelyek a titokban házas özvegyet emlékeztették mindenre, életének legszebb időszakára. A páciens még pontosan emlékszik rá, hogy néhány napig, 1980 elejéig nem mert hozzányúlni a kis csomagokba kötött levelekhez. Ezután kinyitotta a levélköteget: „Doktor úr, ez volt a legszörnyűbb, ami valaha történt velem, sokkal rosszabb volt, mint a férjem halála. Nem hetekig, hosszú hónapokig éjt nappallá téve vigasztalhatatlanul zokogtam. Azon a reggelen, amikor az első, 1922-ben írt szerelmes levelemet elolvastam, mintha villám sújtott volna. Minden, amit a levél felidézett bennem, újra megelevenedett lelki szemeim előtt. Mert azt »a legutolsó dolgot« kivéve, vagyis ami nem volt engedélyezett a házasságon kívül élőknek, mindent megadtunk egymásnak, amit a szerelmesek és a titokban később összeházasodók csak megadhatnak egymásnak.
Mindezt újra átéltem, és óriási csapáskánt ért, hogy a szerelmem halott. Szörnyű! Iszonyatos! Nem tudtam szabadulni ettől az érzéstől, fogva tartott és többé nem engedett.”

7. A lélek
Differenciált, introvertált, nagyon intelligens személyiség, némileg fiatalosabb a koránál. Egyike azon ritka embereknek, akik – bár tipikus
tudós, sőt perfekcionista – gazdag és bensőséges az érzelemvilága, amelyben a férjén kívül senki nem kaphatott helyet.

8. Szociális előtörténet
Hajadon, nyugállományban lévő, gyermektelen, a népgazdaság professzora. Visszavonultan él, vannak unokaöccsei és unokahúgai, de nem fűzi hozzájuk szoros kapcsolat. Barátságos csodabogárnak tartják.

9. Betegségek
1953 Mióma miatt abrázió (küret)
1974 Foggennyesedés
1977 Övsömör, fájdalmas és hosszadalmas, különben soha nem volt komoly betegsége

10. Konfliktustömeg-felhalmozódás (részletesen)
Ennek az esetnek különös dinamikája van, egy tipikus teszt-eset, amelynek segítségével a hagyományos orvoslás képviselője, professzor Semm Kielben azt gondolta, hogy be tudja bizonyítani a GERMÁN GYÓGYTUDOMÁNY értelmetlen voltát. Ezt követően a tervek szerint Hamer doktort – mint később tudomásomra jutott – ostoba eretneknek nevezve, a hagyományos orvoslással szembeszegülőként megbélyegezve, szidalmazva és
megszégyenítve tervezték meneszteni a klinikáról. Professzor Semm úr Kielben olvasta professzor Holzmann úr, a Thieme kiadó orvosi munkatársa nekem írt levelét, amelyből kiderül, hogy nem akarják megjelentetni. „A RÁK VASTÖRVÉNYE” témában írt cikkemet, hanem először
hallani akarták, hogy professzor Semm mit szól ehhez, vagyis hogy szerinte Dr. Hamernek igaza van-e. „Az Isten szerelmére” – mondta nekem később – „Csak nem fogok minden orvost az ellenségemmé tenni, és igazolni, hogy önnek igaza van! Ha kezdetektől fogva tudtam volna, hogy habilitációról van szó, és hogy ez milyen nehézségeket fog jelenteni számomra, egyetlen esetet sem vizsgálhattak volna meg az itteni klinikán!”
Másnap reggel, miután Prof. Semm megkapta Dr. Holzmann levelét, vizitet tartott „privát szobáiban”. Az egyik szobában beszélgetett a 83 éves
hajadon, szűz, egyedül élő, nyugállományban lévő beteggel, a népgazdaság egykori professzorával, akit 3. stádiumban lévő méhnyak-karcinóma miatt feküdt az osztályon. A vizit alkalmával megkérdezte a pácienst, hogy az elmúlt két évben volt-e bármilyen, akár „szexuális konfliktusa”, vagy egy baráttal vagy ismerőssel volt-e kapcsolata. Az idős asszony a valóságnak megfelelően nemmel válaszolt, és elmondta, hogy egyedül él, senkivel sincs vitája vagy konfliktusa, nincs barátja vagy ismerőse, mert már több, mint 10 éve elveszítette őket. 

Ezután Dr. Semm odakint az ajtó előtt így szólt az asszisztenséhez, Dr. Grillo-hoz: „Akkor most Dr. Hamernek kell megvizsgálnia és kikérdeznie ezt az idős asszonyt, mert ebben az esetben sem találhat semmiféle konfliktust. Akkor szembesíthetjük azzal, hogy amit kitalált, értelmetlen ostobaság, és akkor, Istennek hála, elegánsan megszabadulhatunk tőle. Várja meg őt az osztályon, és közölje vele, hogy mondanivalóm van számára.”

Amikor egy órával később az osztályra értem, a kollégám, Grillo úr túl kedvesen így szólt hozzám: „Hamer úr, ma megvizsgálhat egy privát
beteget, a főnök nyomatékosan engedélyt adott rá, sőt, erre kéri, hajlandó rá?”

Dr. Hamer: Nagyon szívesen. Mint minden betegnek, a privát pácienseknek is van lelkük, és alapjában véve ugyanolyan konfliktusaik vannak, tehát mi lehetne eltérő? Mi baja van a hölgynek?”
Grillo: „Méhnyak-karcinóma, 3. stádiumban, de a kórlapját nem láthatja, a főnök megtiltotta.”
Dr. Hamer: „Nem is szükséges, a szövettani diagnózis egyértelmű, még akkor is, ha előrehaladottabb állapotban van.”
Grillo: „Vitathatatlan. De előtte pontosan rögzíteni szeretnénk, hogy pontosan mit gondol erről az esetről a RÁK VASTÖRVÉNYE alapján.”
Dr. Hamer: „Egyetértek, ez így korrekt.”
Grillo: „Tehát a hölgynek mikor kellett elszenvednie élete legsúlyosabb konfliktusát, ahogyan ön szokta mondani?”
Dr. Hamer: „Mikor észlelte a beteg az első tüneteket?”
Grillo: „1981. november végén.”
Dr. Hamer: „És ekkor már a 3. stádiumban volt?”?“
Grillo: „Igen.”
Dr. Hamer: „Ha a páciens fiatal – ez némileg szokatlan lenne – a konfliktust 1980 májusában vagy júniusában kellett volna elszenvednie, annak alapján, hogy a folyamat mennyire előrehaladott. Ha a páciens idősebb vagy már öreg, a konfliktus időpontja 1980 elejére tehető, mert idős emberek esetében ezek a folyamatok lassabban zajlanak.“
Grillo: „Jó, mondjuk 1980 elején történt valami januárban vagy februárban. Méhnyakkarcinómáról van szó, tehát egy „szexuális konfliktust” kellett
elszenvednie, igaz?”
Dr. Hamer: „Pontosan.”
Grillo: „Rendben, ezt pontosan feljegyzem. Meddig tarthatott a konfliktus?”
Dr. Hamer: „Legnagyobb valószínűséggel a konfliktus egész idő alatt aktív volt 1981 novemberéig, a betegség felfedezéséig. Az ezután eltelt időszakról nem tudok nyilatkozni.”
Grillo: „Rendben, mindent pontosan feljegyeztem. Hamer úr, a kollégám és én sok szerencsét kívánok a vizsgálathoz, ugyanis a hölgy 83 éves
nyugállományban lévő professzor, jelentős agyér-elmeszesedéssel. Hajadon, egyedül él, nincs barátja vagy ismerőse, szűz, és megbizonyosodtunk róla, hogy az elmúlt 2 évben semmiféle konfliktusa nem volt.”
Dr. Hamer: „Az elejétől fogva nyilvánvaló volt számomra, hogy rá akar szedni, de kinevetem önt. A törvényszerűség pedig, amely a rendszer
sajátja, önt neveti ki, azt nem tudja rászedni. Ellenkezőleg, udvariasan meghívom, hogy jelen legyen a vizsgálatnál, hogy utána ne vádoljon
boszorkánysággal.”
Grillo: „Nem, erre semmi szükség, az idős hölgyet bármikor újra megkérdezhetjük, ha valami nem világos számunkra. Inkább itt várnánk
meg, utána ugyanis egy üzenetet kell átadnunk a főnöktől.”
Dr. Hamer: „Tudom is, hogy mit. De ezen is nevetnem kell. Mivel úgy tűnik, hogy a főnöke éppoly keveset fogott fel ebből, mint ön, ugyanis ez nem
Hamer hóbortja, amelyet az ember kedve szerint manipulálhat, hanem egy »vastörvény« amelyet Hamer éppoly kevéssé képes manipulálni, mint ön! De a szövettani vizsgálat valóban ezt mutatja?”
Grillo: „Igen, becsületszavamra.”
Dr. Hamer: „Rendben. Akkor előtte viszont még rögzítsünk valamit írásban: „1. Az, hogy egy 83 éves páciens 20-22 hónappal ezelőtt szenvedte el élete legszörnyűbb konfliktusát, annak valószínűsége tehető az 1 az 1000-hez?”
Grillo: „Egyetértek, ez nagyon valószínűtlen, feljegyeztem.”
Dr. Hamer: „2. Az, hogy egy 83 éves, szűz páciensnek »szexuális konfliktusa« legyen, annak a valószínűsége szintén 1 az 1000-hez tehető?”
Grillo: „Igen, sőt még kevesebb, csaknem a nullával egyenlő.”
Dr. Hamer: „3. Az, hogy egy ilyen idős asszony konfliktusa ilyen hosszú ideig tart, annak valószínűsége 1 a 100-hoz vagy még kevesebb?”
Grillo: „Ezzel is egyetértek, ez nagyon valószínűtlen. Mindent feljegyeztem.”
Dr. Hamer: „Az ön számára is világos tehát, hogy annak a valószínűsége, hogy ez a valószínűtlen 3 kritérium véletlenül egy pontban találkozik,
kevesebb, mint 1:10.000.000-hoz. Ebben az ügyben számításokba bocsátkozni értelmetlen. Tehát 10.000.000 ilyen idős páciens esetében csak
"véletlenül" találhatunk egyet, akinél ez a helyzet áll elő, igaz?”
Grillo: „Pontosan, gyakorlatilag egyet sem
Dr. Hamer: „Tehát ha ennek ellenére – ami teljesen valószínűtlen, hiszen ön már tájékozódott efelől – a várakozásainkkal ellentétben a hölgy a rögzített időpontban mégis „szexuális konfliktust” szenvedett el, ami ennyi ideig tartott, akkor ön barátságosan írásban igazolni fogja, hogy a rendszerem, illetve a RÁK VASTÖRVÉNYE 10.000.000:1 arányú valószínűséggel igaz, vagy még valószínűbb, ha ehhez hozzáadjuk azt, hogy ön előzetesen már meggyőződött ennek az ellenkezőjéről.”
Grillo: „Nyugodt lelkiismerettel megígérem, hiszen ez úgysem fog bekövetkezni. Tízmilliószor valószínűbb, hogy utána át fogjuk adni önnek a
főnök üzenetét, melynek tartalmát már gyanítja is.”
Dr. Hamer: „Várjuk ki a végét!”

A páciens kikérdezése:
A páciens kikérdezése mindkettőnk számára nagyon megerőltető volt. De nem azért, mert a páciensnek agyérelmeszesedése volt, ahogyan azt a
kollégák gyanították, hanem mert nagyon befelé forduló és zárkózott volt, bizalmatlan és félős, és alaposan megfontolta, hogy belső világát megossza-e idegen emberekkel!
Azonnal megértettem, hogy ez a páciens idős kora ellenére az utolsó részletig minden kérdésemet megértette, és a személyembe vetett növekvő
bizalommal pontosan, minden részletre kiterjedően megválaszolta.

A történet röviden:
1922-ben a fiatal páciens, aki népgazdaságot tanult Aachenben, megismerkedett egy fiatal docenssel, akinél doktorált, majd habilitált, és
akivel 1939-ig az aacheni egyetemen dolgozott. 1939-ben áthelyezték Kielbe, ahol egy másik professzorral dolgozott együtt, a Világgazdasági
Intézetben. A kieli professzorral nagyon jól megértette magát, aki 1969-ben, idős korában elhunyt.
Páciens: „Szomorú, hogy elhunyt, de van, amin nem lehet változtatni. Számomra ez nem volt olyan nehéz, hiszen Prof. M. Aachenben ekkor még
életben volt.”
Dr. Hamer: „Prof. M. mikor halt meg Aachenben?”
Páciens: „1971-ben, 78 éves korában, ez számomra nagyon nehéz volt.”
Dr. Hamer: „Ez volt az addigi legnagyobb sorscsapás az ön számára?”
Páciens (izgatottan): „Igen, a legnagyobb, szörnyű volt.”
Dr. Hamer: „Ön fiatal tanulóként ismerte meg későbbi kollégáját, aki asszisztens vagy fiatal docens volt, és csak néhány évvel volt idősebb önnél.
Az ön számára többet jelentett, nem csak egy kolléga volt, nem igaz?”
Páciens (nagyon izgatottan): „Doktor úr, úgy kérdezi tőlem, mintha olvasni tudna a lelkemben, mint egy nyitott könyvben, erről még nem szóltam
senkinek egy szót sem. Igen, igaz, a férjem volt! Ez kettőnk csodálatos titka volt. És csaknem 50 esztendeig, a haláláig hűek voltunk egymáshoz. Akkoriban, az I. világháború után még nem tehettünk meg mindent, amit akartunk, úgy, mint ma. Titkos házastársakként mindent megadtunk egymásnak, amit csak adhattunk, csak gyermekünk nem születhetett. És olyan szegények voltunk, hogy össze sem házasodhattunk. De végtelenül szerettük egymást, később is, a nagy távolság ellenére. Minden nap írtunk egymásnak, telefonon beszéltünk, és gyakran meglátogattuk egymást. Valami csodálatos dolog volt kettőnk között, sokkal szebb, mint a legtöbb házaspár között. Addig boldog asszony voltam, de a halála magányos öreg özveggyé tett.”
Dr. Hamer: „Hiszek önnek, professzor asszony, ez lehetett életének legnagyobb sorscsapása. Meddig tartott, amíg valamennyire bele tudott
törődni férje halálába, és alábbhagyott ez az óriási fájdalom?” 
Páciens: „A legszörnyűbb időszak jó egy évig tartott, ezután bezárkóztam és visszavonultam.”
Dr. Hamer: „Professzor asszony, azt hiszem, valóban olvasni tudok a lelkében, mint egy nyitott könyvben. Minden úgy történt, ahogyan elmondta,
de a legfontosabb dolgot elhallgatta! Nem tudom, hogy professzor M., az ön férje feltámadt-e a sírjából, de 1,5-2 évvel ezelőtt az ő személyét illetően történnie kellett egy szörnyűségnek, ami élete legsúlyosabb konfliktusát okozta önnek, és amelyen máig sem tudta magát túltenni.”
Páciens (a rémülettől tágra nyílt szemmel, sápadtan, egész testében remegve, ahogyan beteget még soha nem láttam remegni, szálegyenesen
felült az ágyban): „Doktor úr, az Isten szerelmére, ezt honnan tudja? Soha nem beszéltem erről senkinek, sírni sem látott soha senki. Igen, így
történt! Abban a hónapban éltem át a legnagyobb fájdalmat életemben, egyszerre volt csodálatos és szörnyű. És igaza van, azóta is állandóan csak erre tudok gondolni egész nap, éjjel is, ha nem tudok aludni, ami nagyon gyakran előfordul.”
Dr. Hamer: „Professzor asszony, jó, hogy tudunk beszélni erről. Remélhetőleg erre gyakrabban lesz alkalmunk. Ha az ember csak egyszer is
beszélni tud erről valakivel, aki megérti, akkor már fele olyan rossz. Meg fogja látni.”

Ezután a páciens mesélni kezdett. A konfliktus idejét napra, órára pontosan meg tudta határozni. A férjének volt egy nagy képgyűjteménye sok saját festménnyel, amelyet a Husum múzeumra hagyományozott. Mivel ő sem volt „házas”, és nem voltak gyermekei, a pácienst nevezte meg
végrendeletének végrehajtójaként. A képek már a halála után a Husumba kerültek. De a személyének méltatása céljából a legfontosabb levelezései, publikációi, kéziratait stb. is át kellett adni a múzeumnak. 1979 decemberében a páciens egy nagy köteg levelet kapott, többek között saját szerelmes leveleit, amelyet a férje időrendi sorrendben gondosan megőrzött. A páciens még pontosan emlékezett arra is, hogy néhány napig nem nyúlt a levelekhez. Ezután azonban valami mágikus hatalom által – órára pontosan meg tudta határozni az időpontot – vezérelve elővette 60 évvel ezelőtti szerelmes leveleit.
És így szólt:
„Doktor úr, még arra is pontosan emlékszem, hogy hogyan bontottam ki az első levélköteget, ezek voltak a férjemnek írt első szerelmes leveleim.
Teljesen megbénított. Csodálatos volt, de iszonyatos, egyszerre voltam boldog és vigasztalhatatlan, egyszerűen szörnyű volt. Doktor úr, nem
hetekig, hosszú hónapokig éjt nappallá téve zokogtam, csak zokogtam! Iszonyatos! És mégsem tudtam szabadulni a levelektől, mágikus erővel
vonzottak. 1980. január 3-tól minden újra lezajlott lelki szemeim előtt. Minden egyes levél arra a gyengédségre emlékeztetett, ami közöttünk volt,
életem legszebb, és leggondtalanabb időszakára. Akkoriban olyan boldog voltam, és mindent megadtam neki, amit egy szerelmes asszony végtelenül szeretett férjének meg tud adni. És mindezt újra átéltem, minden egyes gyengéd pillanatot, mintha a férjem még élne. És ha arra gondoltam, hogy a szerelmem már halott, akkor zokognom kellett, egyre, egyre csak zokognom...és ez máig nem változott.” 

Amennyire tudtam, megvigasztaltam a pácienst, és megígértem neki, hogy minden nap eljövök, hogy beszélgessünk. Ezután halkan, mélyen szégyellve magam kisurrantam a szobából. Ez a ragyogó, elemésztő szerelem minden Júliának becsületére vált volna. Hősként csodáltam ezt az idős asszonyt, és
egyszerre éreztem részvétet e csodálatos, magányos ember iránt. Azon gondolkodtam, hogy hogyan tudnám elnyerni a klinika főnökének
engedélyét, hogy segíthessünk ennek az idős asszonynak. 

Odakint – kárörvendően vigyorogva – vártak rám a kollégák.

Grillo: „Sokáig tartott, feltehetően minden lelki bugyorba betekintést nyert.”
Dr. Hamer: „Isten látja lelkem, nem szórakozásból tettem. El akarom mesélni önöknek...” 

Anamnézisem meghallgatása után a kollégák nagyon elcsendesedtek.
Grillo: „Hm, micsoda véletlen, hogy egy idős emberrel ez megtörténhet, különös, nagyon különös. Ez csak buta véletlen lehet! Éppen abban a
hónapban, és éppen szexuális tartalmú konfliktussal, természetesen, hiszen az első szerelem! És még ma is tart? De Hamer úr, ez csak egy óriási véletlen lehet, különben minden fordítva kell, hogy legyen, mint ahogyan eddig az orvostudományon belül hittük! Ezt egyszerűen nem tudom elhinni!”
Dr. Hamer: „Grillo úr, feljegyeztük, hogy a történtek valószínűsége 1:10.000.000-hoz, vagy még kevesebb lesz. Most barátságosan, írásban
igazolnia kell, hogy a rendszerem valószínűsége 10.000.000:1-hez, Tegye meg, kérem. Azután ellenjegyeztetem a főnökkel. A főnök maga kérte a teszt-eset elvégzését. A kollégáknak kutya kötelessége igazolni az igazságot: azt, hogy a rendszerem és A RÁK VASTÖRVÉNYE abszolút törvényszerűséggel rendelkezik, ami reprodukálható felülvizsgálat alapján több mint 500 esetben az akadémiai orvoslás kauzális-logikus szabályai alapján bizonyítottnak kell tekinteni.”
Grillo: „Meg kell mondanom, hogy ez meglep. Úgy tűnik, hogy az eset a napnál is világosabb. Furcsa, hogy a páciens a főnöknek és nekem egy szót sem szólt erről, Pedig megkérdeztük, hogy az elmúlt két évben volt-e bármilyen konfliktusa.”
Dr. Hamer: „Hiszen nem is volt senkivel konfliktusa, még forrón szeretett, elhunyt férjével sem. Az első mennyei szerelem és a halál, a házasság és a magány közötti ellentmondás volt konfliktus e 83 éves Júlia számára. Orvosként az embernek szüksége van némi jóságra, hogy megértsen egy másik, szegény embert, Grillo úr! Milyen üzenetet kell átadnia a főnöktől?”
Grillo: „Az üzenet már elveszítette a jelentőségét. Nem tudom, hogy a főnök most mit fog tenni. Ezt egyszerűen még most sem tudom elhinni.”
Dr. Hamer: „Grillo úr, akkor most tovább beszélgethetünk teológiai témákról, a hitről úgy általánosságban, és különösen az ön hitetlenségéről.
De a kauzális-logikus kritériumokra irányuló természettudományos orvostudomány területén mi már nem tudunk beszélgetni.”
 

Prof. Semm még aznap este tudomást szerzett erről az „átverésről”. Mivel egy professzorról volt szó a páciens személyében, nem mondhatták, hogy Hamer befolyásolta vagy belebeszélt volna valamit, hiszen melyik professzor hagyna magának belemagyarázni valamit?
 

Prof. Semm számára az egész történet csak még titokzatosabb lett, ezért másnap reggel rögtön magához hivatott, és így szólt hozzám: „Akárhogy is, az ügy csak nehézségeket okoz számára, és azonnal el kellene tűnnöm, és fel kellene hagynom a vizsgálatokkal. Nekem semmi esetre sem igazolna semmit, és ha még 100 ilyen esetem lenne, az is mind csak nehézséget okozna!”

Így szóltam hozzá: „Professzor Semm úr, azt hiszem, fogalma sincs róla, hogy mire vetemedik. A felelősséget ezért egyáltalán nem vállalná, ha
tudatában lenne annak, hogy mit tesz. De ha nekem van igazam a rendszeremet illetően – és ennek a valószínűsége mérhetetlenül nagy –
akkor ön a világ minden orvosa számára gúny tárgyává válik.”

11. Lefolyás:
A konfliktus nagyon aktív. A páciens azt mondja, hogy majdnem minden éjjel erről álmodik. Ez egyszerűen élete központjává vált, és e körül
forognak a gondolatai.
 

12. Megjegyzés:
Eddigi 500 esetem közül ez volt az első, amikor a pácienst ennyire megrázták a történtek, de egyben nagyon hálás is volt, hogy most először
talált egy embert, akinek „kibeszélhette” magát.

13. Prognózis:
Még nem megbecsülhető. A pácienst első osztályú pszichoterápiás kezelésben kell részesíteni.

14. Terápiás javaslat:
Első osztályú pszichoterápiás kezelés. A petefészkek rádium- vagy röntgensugárzással való kezelése nem jelent megoldást, mivel kiindulhatunk
abból, hogy a petefészkek ebben a korban hormonálisan nem aktívak.

15. Dirk-Hamer-szindróma és A RÁK VASTÖRVÉNYE: A DIRK-HAMER-SZINDRÓMÁNAK (drámai, órára pontosan meghatározható
és szociálisan izolált) és A RÁK VASTÖRVÉNYÉNEK mindkét további kategóriájának pontosan megfelel. Ebben az esetben előzőleg a valószínűség-számítás eredmény 10.000.000:1-hez. Tehát méhnyakkarcinómával diagnosztizált 83 éves beteg esetében csak „véletlenül” fordulhat elő ilyen egybeesés A RÁK VASTÖRVÉNYÉVEL!

2001. október 21.
 

U.i.:
Akkoriban még nem tudtam különbséget tenni a páciens jobb- vagy balkezessége között. Ez a beteg biztosan balkezes volt, aki ezt a szexuális
tartalmú „birtokvesztés-konfliktust” a bal agyféltekén elszenvedte. Azonban egy ilyen erősségű „birtokvesztés-konfliktust” egy 83 éves beteg
esetében (3. stádiumban lévő méhnyakkarcinóma) az eddigi több mint 30.000 eset között nem láttam. Ez a konfliktus csak szexuális tartalmú
lehetett.
Becsületszavamat adom, hogy ez a protokoll aznap íródott, amikor a RÁK VASTÖRVÉNYÉNEK érvényessége miatt a kiel-i egyetemi női klinikáról szó nélkül elbocsájtottak. Ott hospitáltam. A folyamatokat legjobb tudásom szerint, az igazságnak megfelelően írtam le. Ez volt a barátom, Gróf Antoin D'Oncieu kedvenc esete, aki – ahogyan mondta – a 40. esetet legalább százszor olvasta át. 

Dr. Hamer

Mivel az idős hölgy minden bizonnyal csaknem 20 éve elhunyt, keresztnevének említése puszta tiszteletből történt, és nem sérti az orvosi
titoktartást.